h i r d e t é s

Tiltakozik az óbudai önkormányzat Bécsi út lezárása ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiltakozik az óbudai önkormányzat Bécsi út lezárása ellen

2015. november 04. - 12:59
0 komment

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek azt a döntését, hogy még az Aranyvölgy utca átépítésének befejezése előtt lezárják a Bécsi úti vasúti átjárót.

Fotó: hvg.hu

A III. kerületi önkormányzat keddi közleményében azt írta: az előzetes tervek szerint az új 10-es út, az Aranyvölgy utca átépítése és a Pomázi úti felüljáró egy időben készült volna el, ezekkel a feltételekkel járultak hozzá 2011-ben a vasútfejlesztés megkezdéséhez - írja az Index.

A vasúti átkelő idő előtti lezárásával a Bécsi útnak az ürömi körforgalom és az Aranyvölgy utca közötti szakasza járható marad ugyan, de az Aranyvölgy utcai útépítés miatt zsákutca lesz. Ezért az Ürömhegyről a Bécsi út felé tartóknak először visszafelé kell venniük az irányt az ürömi körforgalomhoz, mert csak ezen keresztül, az új 10-es úton - amit szerda helyett pénteken adnak át - juthatnak el a városba.

Felhívták a figyelmet arra, hogy út hiányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai sem tudják kiszolgálni az ott élő több ezer embert. A tervezett módosítások miatt megközelíthetetlenné vált az ürömhegyi rész két korábbi buszmegállója, a jelenleg társadalmi véleményeztetés alatt álló terveik pedig "nem nyújtanak megfelelő alternatívát" azoknak, akik a város felé vennék az irányt - fogalmaztak.

Az önkormányzat levélben fordul a NIF Zrt. és a BKK vezetőségéhez a probléma mielőbbi megoldása érdekében.

 

index.hu