h i r d e t é s

Tévedés viheti igazi sikerre az AstraZeneca vakcináját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tévedés viheti igazi sikerre az AstraZeneca vakcináját

2020. november 27. - 07:25

Évtizedek háttérkutatását kamatoztatták az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös vakcinájának fejlesztésében, mégis egy számítási hiba volt az, ami igazán hatékonnyá tette az oltást.

A kép illusztráció! - Forrás: NewsNation Now

Az eddig megismert koronavírus elleni kísérleti vakcinák kutatási eredményeihez képest egyedi volt, hogy kétféle dozírozással és hátékonysági mutatókkal tálalták eredményeiket az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem kutatói: kínai vakcina esetében olvashattunk már hasonlót, de a Pfizer és a Moderna is más utat jár.

Mint az a Reuters cikkéből kiderül, ők sem így tervezték: eredetileg két teljes adaggal szerették volna beoltani a brit kísérletben résztvevőket. Amikor aztán az első adag beadását követően a mellékhatások – fejfájás, fáradtság vagy karfájdalom – a várthoz képest ritkábban fordultak elő, a kutatók úgy döntöttek, még egyszer ellenőrzik, mit is kaptak a résztvevők.

"Az ellenőrzés során azt találtuk, hogy az adagot alulbecsülték, az önkéntesek csak a felét kapták meg az eredetileg tervezettnek" - avatta be a hírügynökséget Mene Pangalos, az AstraZeneca nem onkológiai területen végzett kutatás-fejlesztési ágazatának vezetője.

A hiba már adott volt, kérdéses csak az lehetett, miként kezeljék. Az a döntés született, hogy folytatják a kutatást eredeti terveik szerint, tehát teljes adag vakcinát adnak a résztvevőknek, az eredetileg tervezett időpontban. A végeredmény magáért beszélt: a tervezett, két teljes adagos immunizáció mindössze 62 százalékos védettséget ad az eddigi adatok szerint, míg a kezdetben tévedésnek látszó jószerencse 90 százalékos hatékonysághoz vezette őket a kezdeti fél adag alkalmazásával.

"Röviden így botlottunk a féladagos eredménybe. Igen, egy hiba által" - foglalta össze Mene Pangalos.

Azzal még nincsenek tisztában, miért lett ennyivel hatékonyabb ez a dozírozás, ezért további kutatásokat végeznek majd a témában.

A virális vektorokkal már 1991 óta foglalkoznak az Oxfordi Egyetem kutatói. Az influenza, a MERS és az ebola megelőzésére dolgoztak a csimpánzokban található adenovírus vektorával, figyelmük januárban irányult a SARS-CoV-2-re. Az egyetem egymillió fontot nyújtott támogatósként a kutatáshoz addig is, míg nem találnak több forrással rendelkező partner. Ez végül az AstraZeneca lett. Közös sikerük megnyithatja az utat az egyetem vakcinakutatásainak sikeressége felé: a már említett, más patogénekre fejlesztett oltások fejlesztése iránti mérsékelt érdeklődés miatt eddig nem rendelkeztek megfelelő forrásokkal, ezért haladt lassan a kutatás. Ez most talán megváltozik. (Infostart)

 

Előnyök

Sok szempontból egyszerűbb és jobb is lehet ez az oltás társainál a CNBC gyűjtése szerint.
Nem kell nagyon alacsony hőmérséklet a szállításához és tárolásához, elég 2-8 fok közt tartani.
Nagyon olcsó lesz többi társához képest, mindössze 3-4 dollárért elérhető.
Hetente végeztek PCR-szűrést az önkéntesek körében, így biztosabbak lehettek abban, hányan betegedtek meg.