h i r d e t é s

Tessék a Fideszt komolyan venni...!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Tessék a Fideszt komolyan venni...!

2017. augusztus 31. - 12:58

Hiszen jókor bejelentették, hogy ősszel balhék várhatók. Igaz, a Soros-bérencnek hazudott ellenzéket és a civileket rágalmazták vele, de régóta tudjuk: ilyen módon szokta a Fidesz elővezetni a maga aljas szándékait. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

És most itt van egy interjú.

Bevallom, zavarba jöttem: Szalai Laura helyenként mintha kérdezne… Úgy értem: már-már komolyan.

A kérdésekre adott „válaszokat” azonban nem szembesíti a közismert tényekkel, a nyilvánvaló hazugságokra sem kérdez vissza, ezért aztán az a benyomásom, hogy igazán jól sikerült műről van szó: a fölületes olvasó, no meg persze a megingathatatlan hívek számára mintha mindent hitelesítene.

Bár ami azokat a megingathatatlan híveket illeti, őket a hitelesség igazán nem érdekli.

Idézek pár részletet az interjúból – hogy ki válaszol, arról elég annyit tudni: fontos ember, elvégre a „kormánypárt” alelnöke. Őrület ugyan, és nem csupán a hatalomra és híveire, hanem valamennyiünkre nézve súlyosan megszégyenítő, de ez az igazság.

Meg az is igaz, hogy nem tud, nem is akar a Fidesz olyan emberrel előállni, akinek tartós közéleti szereplése ne volna mindannyiunk szégyene.

Érthetetlen, hogyan gyűlhetett össze egy táborba ennyi hitvány alak: hogy ne legyen közöttük egy sem, akit legalább átlagosan tisztességesnek lehessen vélni… Igaz, a Történelem Urának Kiválasztottja szemelte ki őket…

Na, szóval idepökök pár érdekeset:

– … A közélet milyenségét azonban nemcsak a pártok, hanem a sajtó is meghatározza. Mindenki számára világos, hogy nagyon gyenge lábakon állnak az ellenzéki pártok, így a szerepüket átvette a Simicska–Soros-média.

Az, ahogyan ők tematizálnak és összevissza hazudoznak, nem azt mutatja, hogy hallgatnának az államfőre.

Nekik nem a tudósítás, a tájékoztatás, a magyar érdekek figyelembevétele a feladatuk, hanem politikai-hatalmi szempontokat tartanak szem előtt, és gazdáiktól arra kaptak megbízást, hogy káoszt gerjesszenek.

– Bizonyos ellenzéki újságírókat ügynöknek és provokátornak nevezett. Kikre gondolt?

– Újságírót nem ügynököztem le és nem neveztem provokátornak. Ügynököt ügynököztem le és provokátort neveztem provokátornak.

– Mégis, komolyan gondolja, hogy például a 444 újságírói Soros ügynökei?

– Igen, határozottan.

– Nem újságírói munkát végeznek, arra adnak nekik megbízást, hogy politikusként működjenek, átvegyék, erősítsék az ellenzéket. Pedig ők az emberektől nem kaptak erre felhatalmazást, hiszen nem is indultak a választáson. Őket Soros és Simicska pénzeli és rángatja ugyanúgy, mint az ellenzéki politikusokat.

– A CEU-ra szükség van?

– Nekem ugyan nincs. Azonban ha Soros egyeteme teljesíti a magyar törvényekben foglaltakat, akkor ezt az egyetemet is lehet üzemeltetni. Egyébként azt gondolom a CEU-ról, hogy rengeteg ügynököt képez ki, ami Soros érdekeit szolgálja. Ez azonban nem zárja ki, hogy ott magas szintű képzés folyhat. Sőt!

– … Valójában arról van szó, hogy a Soros-tervet [az ellenzéki pártoknak] mindenáron teljesíteniük kell, és ehhez a devizahitelesek csak ürügyként, biodíszletként szolgálnak.

– Azt mondják, Soros hívta össze ezt az ülést. Ezt hogyan képzelik el a gyakorlatban?

– Biztos vagyok benne, hogy egyeztetnek egymással, vagy ami ennél is rosszabb, ha az ellenzék már kitalálja Soros György gondolatait, és úgy működik, mint a „kis Soros Györgyök”. Soros a szabadon választott magyar parlamentet és a bizottságait akarja rángatni.

Ezt az országot 2002 és 2010 között a nemzetközi pénzügyi körök, a bankok, a multik, az energiaszolgáltatók, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok aktív közreműködésével szabályosan megnyúzták, az embereket kizsebelték. Mára viszont ebből összefogással, közös akarattal és erővel kilábaltunk.

Az ország, a családok erősödnek, minden mutató rendben van. Az ellenzéknek most arra van megbízása, hogy ezt a sikert tönkretegye. Pedig mi, magyarok nagyon megszenvedtünk és megdolgoztunk ezért.

– A Soroshoz köthető civilek kapcsán a közelmúltban arról beszélt, hogy mivel azok szembemennek a hazai és EU-s jogszabályokkal, meg lehet kezdeni ennek bizonyítását. Ez alatt pontosan mit értett?

– Ezek nem civil szervezetek, hanem ügynökszervezetek, NGO-k. Magyarországon törvények rendelkeznek arról, hogy miként lehet menekülteket beengedni, hol és hogyan kell lefolytatni a menekültügyi eljárást. Ezek a szervezetek azonban azt gondolják, hogy biztathatják az illegális migránsokat a törvények semmibevételére.

Ezt felbujtásnak hívják. Meg kell egyszer nézni, hogy a jog szerint el tudunk-e járni ellenük, vagyis lehet-e büntetőeljárást indítani azok ellen, akik ebben részt vesznek. Szerintem önmagában már az is törvénysértő, hogy Juhász Péter és Gulyás Márton arra buzdított, bontsák le a kerítést.

… Meg kell akadályoznunk a Soros-tervet!

(Az, amit a „kormány” migráncsozásban és sorosozásban művel, a mai kultúrvilágban egészen kirívóan embertelen, gátlástalan, gengszterekre valló aljasság.)

Demokraták nem beszélnek így – olyanok sem, akik el tudják képzelni, hogy választási vereségük esetén átadják a hatalmat. A Fidesz azt sem tudja elképzelni, hát még elfogadni, hogy egyáltalán előfordulhat: elveszíti a választásokat.

Mindent meg is tesz azért, hogy ez ne fordulhasson elő. Nem sorolom föl, csak összegzésként annyit: teljes bizonyossággal elmondható, amit az EBESZ a 2014-es választásokról mondott: a 2018-as sem lesz tisztességes.

És ez a legkevesebb, amit mondani kell, mert a demokrácia esélyeit illetően 2014-hez képest rendkívül súlyosan romlott a helyzet: elegendő talán a médiapiac csaknem teljes megszállására és a végtelenített, híveket és ellenfeleket is megőrjíteni képes ocsmány migráncsozásra, sorosozásra, zsidózásra gondolni, amelyet ki-kiegészít az alig burkolt cigányozás no meg a buzizás is.

És persze a jobbára még csak sugalmazott, ám nagyon egyértelműen sugalmazott üzenet: aki netán nem a Fideszre szavaz, hazaárulókat, Soros-bérenceket támogat…

És mindezt Istenre hivatkozva, keresztényinek és magyarnak hazudva – a két legnagyobb „történelmi” egyház gyakorlatilag töretlen támogatásával. (Beér püspök, Várszegi Asztrik és még néhányan fájdalmas elszigeteltségben!)

Egy ilyen Németh Szilárd-interjú fölér annak bejelentésével, hogy nem tréfálnak: ősszel tényleg balhékat akarnak. Hadüzenetről van szó.

Nem az elsőről ugyan, de most már illenék komolyan venni. Illenék fölkészülni a várható eseményekre – bár őszintén szólva, nem tudom, hogyan lehet azokra fölkészülni…

Mindenesetre:

Aki még mindig azt gondolja, hogy ez a mindenre elszánt bűnszervezet „választáson” legyőzhető, s ha netán mégis, akkor hajlandó lesz átadni a hatalmat, az szerintem legalábbis bizonytalan elmeállapotú.
Aki nem gondolja, de mégis azt mondja, az rosszabb.

Bár talán-talán mégis legyőzhető volna, vagy legalábbis veresége csak leplezetlen csalással lehetne megakadályozható – a demokraták legteljesebb, hiteles egységével, világos, közös programjával. De olyanra egyelőre semmi remény – az idő múlik, a „jobb későn, mint soha” maholnap értelmét veszti. Vagy már rég elvesztette.

Talán mégis a bojkott az egyetlen értelmes, reményekre jogosító magatartás. Itthon sem teljesen reménytelen a dolog megértetése, hiszen minden kommunikációs csatornát még ez a hatalom sem tud uralni – nem Észak-Koreában vagyunk; Orbánia az EU-tagja..!

Az EU-ban pedig napról napra dokumentálni kell, mit művel, hogyan kommunikál az országot uraló bűnszervezet.

Csak az a baj, hogy hatásos bojkotthoz talán még hitelesebb, még szorosabb egységre volna szükség, mint a remélt választási győzelemhez…
Pedig szembe kell nézni annak veszélyével, hogy a jelenlegi hatalom uralma megőrzése végett akár kataklizmába is hajlandó az országot kergetni.

Mert úgy beszélnek, mint akik már fölkészültek rá. Vagy legalábbis nagyon el akarják hitetni: bármire képesek.

Higgyük el nekik, akkor talán megelőzhető a katasztrófa.

gepnarancs.hu