h i r d e t é s

Terítéken a Heineken-ügy az Országgyűlésben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Terítéken a Heineken-ügy az Országgyűlésben

2017. március 20. - 07:50

Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalma is szóba kerül ezen a héten az Országgyűlésben és várhatóan a Ház megválasztja a jegybank Monetáris Tanácsának két új tagját - írja az InfoRádió.

Délután 1 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációkkal és az azonnali kérdésekkel folytatódik az Országgyűlés hétfői ülése.

A képviselők ezt követően lezárják az egyszerű építésügyi bejelentési kötelezettségre vonatkozó szabályozás 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanok nem kereskedelmi célú építésére vonatkozó kiterjesztésének, illetve a jövedéki adóról szóló törvény módosításának vitáját. Utóbbi egyik legfontosabb eleme, hogy az új jövedékiadó-törvény április 1-je helyett három hónappal később, július 1-jén léphet hatályba.

Eztán a képviselők megkezdik az általános vitát az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról.

Kedden két nemzetközi szerződés módosításának kihirdetése mellett a Ház csupán az építési szabályozás és a jövedékiadó-törvény már elmített módosításáról szavaz, majd a képviselők megválaszhatják a nemzeti bank Monetáris Tanácsának két új tagját, Parragh Biankát és Kocziszky Györgyöt.

A tanács új tagjainak eskütételét több javaslat, például az erdőtörvény módosításának általános vitája követi, amely birtokrendezéssel kezelné az állami termőföldek értékesítése nyomán keletkezett három hektár alatti „erdőfoltok”-at.

 

inforadio.hu