h i r d e t é s

Téliesebb napok jönnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Téliesebb napok jönnek

2021. január 24. - 05:53

Több hullámban érkezik nedves, egyre hidegebb levegő hazánk térségébe, emiatt vasárnap estétől visszatér időjárásunk téli jellege. 

A most még többfelé esőt okozó légörvény vasárnap reggelre elhagyja térségünket, pár órára a nap is kisüt, majd délután újabb légörvény érkezik és ez az esti órákban már többfelé okoz havazást, lehűlést, hatására visszatérünk a télbe.

Kezdetben általában vékonyabb, szakadozott lesz a felhőzet, helyenként hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a délutáni, esti óráktól dél felől egyre többfelé elered az eső, melyet nyugat felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás vált fel. Az ország északnyugati harmadán kisebb a csapadék esélye. A délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet kísérik sok helyütt erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű. Késő estére 0 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfőre virradóan nagyjából az ország délkeleti kétharmadán sokfelé várható csapadék: egyre inkább havazás, havas eső, de északkeleti csücsökben reggelig kitarthat az eső. Napközben a csapadékzóna északkelet felé távozik, mögötte átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Délután a déli, délnyugati határnál újra előfordulhat havas eső, havazás. Szeles idő, délután 1-5 fok valószínű.

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.