h i r d e t é s

Telefonlopás miatt kapják elő Justin Biebert

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Telefonlopás miatt kapják elő Justin Biebert

2014. május 17. - 02:00
0 komment

Rablási kísérlet miatt indított nyomozást a Los Angeles-i rendőrség Justin Bieber ellen – írja a BBC és a The Guardian a Reuters híre alapján.

A húszéves énekest egy fiatal nő jelentette fel, akinek a táskájából állítólag kivett egy mobiltelefont a popénekes.

A TMZ.com szerint a telefonnal korábban lefotózta a nő Biebert egy Los Angeles-i minigolf-pályán.

Az énekest nem tartóztatták le, a szóvivője egyelőre nem mondott semmit az újabb balhéval kapcsolatban.

A brit The Guardian azt írja, hogy a telefonlopás helyi idő szerint hétfő délelőtt történt Los Angeles Van Nuys nevű részében, és kedden tettek feljelentést a rendőrségen.

Justin Bieber júliusban áll bíróság elé ittas vezetés miatt. Korábban a kaliforniai hatóságok azért vonultak ki az otthonához, mert állítólag tojással dobálta meg szomszédjai házát. Három hete a Los Angeles-i repülőtéren kapcsolták le a vámosok, mikor visszaérkezett Ázsiából, négy órával később azonban elengedték, és nem indítottak eljárást ellene.

A fiatal sztár hírnevét alaposan megtépázták a balhéi. A kanadai Juno-díjak kiosztásán kifütyülték a rajongók, és vasárnap, amikor édesanyjával látogatott ki egy kosármeccsre Los Angelesben, szintén pfujolt a közönség.

 

hvg.hu