h i r d e t é s

Tarlós gyakorlatilag biztos fagyhalálba kényszeríti a hajléktalanokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tarlós gyakorlatilag biztos fagyhalálba kényszeríti a hajléktalanokat

2018. november 19. - 18:28

A Párbeszéd szerint az aluljárók éjszakai lezárására tervezett 100 millió forintot inkább lakhatásra kellene fordítani, és a téli krízisidőszakban meg kellene nyitni például az Országházat a hajléktalanok számára éjszakára. 

Illusztráció: flickr.com Fotó: brownpau

V. Naszályi Márta, az ellenzéki párt fővárosi képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hvg.hu birtokába került dokumentumok szerint a Fővárosi Önkormányzat arra készül, hogy közel 100 millió forintot költ kilenc aluljáró éjszakai lezárására, ezzel "gyakorlatilag biztos fagyhalálba" kényszerítve hajlék nélküli embereket. 

Szerinte az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése ellenére nagyjából 2-3 ezer férőhely hiányzik a hajléktalanokat ellátó rendszerből.

Nem a kormány budai Várba költöztetésének kellene nemzetgazdasági okból kiemelt feladatnak lennie, hanem annak, hogy minden magyar embernek méltó lakhatást biztosítsanak, és "ezt diktálná emberségünk is" - fogalmazott V. Naszályi Márta, példaként említve: a paksi bővítésre szánt 4 ezer milliárd forintból 800 ezer kollégiumi férőhelyet és 200 ezer bérlakást lehetne építeni, az aluljárók éjszakai lezárására szánt pénzből pedig akár száz hajléktalannak is lehetne egy évig piaci áron lakást bérelni.

V. Naszályi Márta hozzátette: Párizsban megnyitották a középületeket, például a városházát a téli krízisidőszakban. A Párbeszéd ezért azt javasolja, hogy a Parlamentet és a Városházát nyissák meg a téli krízisidőszakban éjszaka a hajlék nélküli, rászoruló emberek számára - tette hozzá. 

Én kértem, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit

– válaszolta az Indexnek Tarlós István főpolgármester arra a kérdésre, hogy ismeri-e a nyilvánosságra került kormányzati előterjesztést - közölte a 168ora.hu.

A hvg.hu a birtokába került dokumentum  alapján hétfőn azt írta, hogy a tervek szerint Budapest legnagyobb közlekedési csomópontjaiban éjszakára lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után.

Tarlós István hétfőn azt is közölte, hogy az előterjesztést az Orbán-kormány nem tárgyalhatja nélküle, mert fővárosi érintettségű, és az ügyben a fővárosi közgyűlésnek is határoznia kell. Hozzátette, hogy még gondolkodik, hogyan és mikor érdemes lépni az ügyben, mert amikor mínusz van, az speciális helyzet.

(MTI)