h i r d e t é s

Tanúként kihallgatta egy korrupciós ügyben Kelemen Hunort a DNA

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tanúként kihallgatta egy korrupciós ügyben Kelemen Hunort a DNA

2018. november 16. - 06:54

Tanúként beidézték Kelemen Hunort egy bűnvádi eljárás során, amelyet egy építkezési vállalkozó ellen indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – derül ki az időközben elkészült vádiratból, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó. - írja a maszol.ro.

Forrás: frissujsag.ro

Az RMDSZ elnökét azért hallgatták ki, mert a feltételezett bűncselekmények a DNA szerint 2010 és 2012 között,  a miniszteri mandátuma alatt történtek a kulturális tárcánál.

Az ügyészek a nemrégiben elkezdődött korrupciós perben Petre Badeát, az Aedificia Carpaţi építkezési vállalkozás tulajdonosát vesztegetéssel vádolják. Korábban az időközben elhunyt Verestóy Attila szenátort befolyással történő üzérkedéssel gyanúsították.

A vádirat szerint a politikus egy jutalék ellenében, az RMDSZ-ben elfoglalt befolyásos pozíciójára hivatkozva az ígérte a vállalkozónak: közbenjár a kulturális minisztérium tisztségviselőinél annak érdekében, hogy a minisztérium fizessen ki a cégnek bizonyos munkálatokat. Az ügyészek megjegyzik: a tisztségviselőknek csak a hivatali kötelességüket kellett volna teljesíteniük. 

Az Aedificia Carpaţi többek között a bukaresti Nemzeti Könyvtár új székhelyének megépítéséről, a Nemzeti Színház és a Művészeti Múzem épületének felújításáról kötött szerződést 2008-ban a kulturális tárcával.

A vádirat szerint a bűncselekményeket Petre Badea és Verestóy Attila két évvel később, 2010 és 2012 között követte. Az ügyészek azt állítják: a vállalkozó 3 875 000 eurót, a munkálatok értékének 6 százalékát folyósította az RMDSZ-es politikusnak a feltételezett közbenjárásért cserében. A pénzt Verestóy Attila az Aedificia Carpaţi és egy ügyvédi iroda közötti fiktív szerződés révén kapta meg – olvasható a vádiratban.

"Soha ilyesmiről nem beszéltem Verestóyval” A Maszol megkeresésére Kelemen Hunor elmondta, a DNA szeptember végén idézte be tanúként, még a bűnvádi eljárás során.

Feltettek néhány kérdést, én ezekre válaszoltam. Az egész egy fél órát tartott

– idézte fel az RMDSZ elnöke. Közlése szerint a dosszié részleteit akkor nem ismerte. Megjegyezte azt is, hogy egyedül, nem ügyvéd kíséretében ment az ügyészségre.

Nem volt nekem szükségem ügyvédre

– jelentette ki. Kelemen Hunor tájékoztatása szerint kihallgatásán az ügyészeknek elmondta, hogy a bűnvádi eljárás tárgyát képező bűncselekményeket nem ismeri, Verestóy Attilával soha nem beszélt erről az ügyről, a szenátor soha nem próbálta őt befolyásolni.

Elmondta azt is, hogy tudomása szerint a kifizetéseknél soha nem voltak késlekedések, a vállalkozó megkapta a pénzét a minisztériumtól.

A vádirat tartalmát én is csak ma ismertem meg a sajtóból, és nem szeretném különösebben kommentálni. Amúgy az RMDSZ-ben tudják: Verestóy Attilával a kapcsolatom nem is volt olyan, hogy engem bármilyen ügyben befolyásolni tudjon.

Ha visszaélt a nevemmel, az egy másik történet. De az biztos, hogy a minisztérium által végeztetett munkálatokról köztünk beszélgetés soha nem volt

– nyilatkozta portálunknak az RMDSZ elnöke.

maszol.ro