h i r d e t é s

Tállai András feje tetejére állítja a NAV-ot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tállai András feje tetejére állítja a NAV-ot

2015. december 03. - 08:53
0 komment

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) várható változásokról közölt beszámolót a hvg.hu, és az összeállítás alapján komoly változásokra lehet számítani az adóhatóság életében azok után, hogy Orbán Viktor kormányfő minden jel szerint Tállai Andrásra, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárára bízza a szerv felügyeletét. 

Középen Tállai András. Forrás: 444.hu

Egy kedden elfogadott törvényjavaslat alapján az már biztos, hogy a NAV az NGM szárnyai alatt működik tovább, ahol államtitkári szintről irányítják majd az adófelügyeletet

- írja a 444.hu

Tállai egyelőre még kormánybiztosi posztot visel, de már csak év végéig, és szinte biztos, hogy január 1-től ő felel majd az adóügyekért. 

A cikk szerint Tállai nem számol majd a NAV elnöki funkcióit gyakorló elnökhelyettesével, Varga Árpáddal, aki Vida Ildikó tavaly nyári távozása óta vezette a hatóságot. Tállai maga államtitkári rangban vezeti majd a NAV-ot, munkáját négy helyettes államtitkár segíti majd. Két, nemrég a szervezethez került elnöki tanácsadó esélyes ezen posztokra: Marsi Márta és Baghyné Szeleczki Zsuzsanna. 

Ami igazán érdekes, hogy a hvg.hu értesülései szerint eséllyel pályázik egy posztra "a felcsúti polgármesternek, Mészáros Lőrincnek egy ismerőse is, aki a Fejér megyei NAV-igazgatóságon vámügyi területen dolgozik jelenleg, eséllyel aspirálhat az egyik ilyen pozícióra." 

A változások nem csak a szervezet tetejét érintik majd: az új jogszabály értelmében megszűnnek a regionális igazgatóságok, ami azt jelenti, hogy akár 160 vezetői és alkalmazotti beosztás is megszűnhet. A megyei igazgatóságok vezetői szintje felértékelődik majd, de az új vezetőket már nem pályáztatás útján választják ki, hanem más módon - erről Tállai még nem adott biztos tájékoztatást. 

Az új struktúra miatt komoly területi átrendeződésre lehet számítani, a cikk elmondása alapján a 22 ezres szervezet alkalmazottai közül sokan aggódnak, hogy az új struktúrában új helyen kell majd dolgozniuk. 

 

hvg.hu / 444.hu