h i r d e t é s

Sztrájkkal indul a szerda az autóiparban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sztrájkkal indul a szerda az autóiparban

2019. március 06. - 06:59

Két ipari cégnél is sztrájkkal kezdenek holnap reggel a dolgozók. Az oroszlányi Westcastnál a cégvezetés 65 forintos órabér-emelést ajánlott, amelyet a helyi szakszervezet elfogadhatatlannak tart, ezért szerdán 9 és 11 óra között beszüntetik a munkát a dolgozók – tudtuk meg László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. 

A Wescast Hungary Autóipari Zrt. Oroszlányban - Forrás: Oroszlányi Ipari Park

Hangsúlyozta: ez már nem figyelmeztető sztrájk, ezért, ha a hét második felében sem sikerül megállapodniuk, akkor a jövő héten akár több napos munkabeszüntetés jöhet. Az autóipari beszállítónál mintegy 1500-an dolgoznak, a sztrájkot a munkavállalók 90 százaléka támogatja.

Nem született megegyezés kedden a dunaújvárosi Hankook gumigyárban sem az idei évre szóló béremelésről, ezért a cég dolgozói szerda reggel 5 és 7 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak. Erről Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke tájékoztatta lapunkat. Hangsúlyozta: erős a sztrájk támogatottsága a dolgozók körében, jóval többen hajlanak a munkabeszüntetésre, mint ahányan szakszervezeti tagok. A gyárban mintegy 3100-an dolgoznak, több mint 20 százalékuk szakszervezeti tag, de a létszám egyre nő: az utóbbi két hétben több mint 250-en léptek be.

A szakszervezet 18 százalékos alapbér-fejlesztést követel, ezen kívül a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára pedig 5 százalékos pótlékot is szeretne elérni. A cégvezetéssel történő tárgyalások azonban nem mondhatók éppen zökkenőmentesnek, a Hankook február végén egyoldalúan fel is függesztette azokat. A VDSZ-hez tartozó helyi szakszervezet erre válaszul múlt héten megalakította a sztrájkbizottságot, és benyújtotta bérkövetelését. Hétfőn és kedden tárgyaltak is erről a helyi menedzsmenttel, ám Székely Tamás szerint a vezetőség csak az időt húzza, és még saját javaslattal sem állt elő.

A VDSZ-hez érkező dolgozói jelzések alapján eközben a vezetőség egyre komolyabban fenyegeti a dolgozókat, ezért a szakszervezet már büntetőfeljelentést fontolgat – tette hozzá. Mint arról a Népszava is beszámolt: a szakszervezethez érkező jelzések alapján a cégvezetés azt közölte a dolgozókkal, hogy ha részt vesznek a sztrájkban, akkor nem lakhatnak többet a munkásszállón. Ehhez most már Székely Tamás szerint azt is hozzáteszik: az állásukból is eltávolítják majd a sztrájkolókat. A Hankook hétfőn közleményben cáfolta a szakszervezeti állításokat, amelyeket megalapozatlan hangulatkeltésnek titulált. Azt is írták: a munkavállalói elégedettség érdekében felgyorsították a béremeléssel kapcsolatos egyeztetéseket, annak mértékéről hamarosan döntenek. 

 

Szerző: Varga Dóra / nepszava.hu