h i r d e t é s

Szoros volt a küzdelem, egy hagyományosan fideszes körzetben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szoros volt a küzdelem, egy hagyományosan fideszes körzetben

2020. október 12. - 08:29

A szavazati arányok azt is megmutatták: egyre többeknek van elegük a Fidesz-rezsim megfélemlítő, csak a saját kiszolgálóit segítő politikájából.

Bíró László és Koncz Zsófia - Forrás: hirhugo.hu

Egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul a mai időközi választáson Bíró László, az ellenzéki összefogás közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókörzetében.

Ezt a választást mégis az ellenzéki összefogás eredményes próbájának tekintjük, hiszen a jelöltünk derekasan küzdött, a kampányba pedig minden ellenzéki párt rengeteg munkát fektetett. Köszönet nekik és a demokráciaőröknek, akik felügyelték a szavazás tisztaságát, és külön köszönet a tiszaújvárosi szervezetünknek és szimpatizánsainknak az erőfeszítéseikért! Külön köszönet illeti az MSZP elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét is, aki elsőként jelezte: szavazóköri delegált lesz; valamint a Momentum elnökét, Fekete-Győr Andrást, aki szintén így mutatott példát.

A szavazati arányok azt is megmutatták: egyre többeknek van elegük a Fidesz-rezsim megfélemlítő, csak a saját kiszolgálóit segítő politikájából.

Növelnünk kell az ellenzéki szavazók számát, a jelöltkiválasztás során alkalmaznunk kell az előválasztás intézményét, és egységesen kell fellépnünk a Fidesz-uralommal szemben! 2022-ben így sikerülhet!

Ha az ellenzék közös jelöltekkel, közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal lép fel a 2022-es választásokon, ledönthetjük a Fidesz elnyomó uralmát, és építhetünk egy szebb országot, amely esélyteremtő, igazságos, szabad, szolidáris és zöld.

A Magyar Szocialista Párt ennek elkötelezettje.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke