h i r d e t é s

Szoros verseny alakult ki a legtúlzóbb történelmi hasonlat címért

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szoros verseny alakult ki a legtúlzóbb történelmi hasonlat címért

2017. március 06. - 13:07

Rövid időn belül két közéleti személyiségünk is a legnagyobb történelmi tragédiáinkhoz hasonlított olyan dolgokat, amelyek, hát finoman szólva is teljesen más ligában játszanak méretüket és hatásukat tekintve - írja a kötöttségek nélkül... Blog..

Forrás: fedor.blog.hu

Közös bennük, hogy egy számukra fontos dolgot kemény kritika ért, és erre reagálva estek túlzásba, de nagyon. Akár nevetni is lehetne ezeken a hatalmas aránytévesztéseken, de azt hiszem a siralmas jelző jobban illene rájuk.

Én a magam részéről nehezen tudnám eldönteni, hogy melyik szerző hasonlata képtelenebb, így hát arra gondoltam, a poszt végén szavazásra bocsájtom a kérdést.

Lássuk hát a versenyzőket. 

Kék sarok: Bayer Zsolt trianoni méretű fájdalma

Az épp aktuális ukáz a kormánypárti papagájkommandó számára az, hogy az, hogy az ellenzék azzal, hogy megkérdezte volna a népet, akar -e egyáltalán olimpiát, elárulta a nemzetet.

Már megint.

Az mondjuk egy kicsit zavaros, hogy miért hiányolják a nemzeti egységből a baloldali pártok támogatását, amikor egy kissé fajsúlyosabb dolog, az alaptörvény elfogadásakor ez még nem zavarta őket (pedig hát ahhoz mintha jobban kellett volna), de hát a fideszesek nem logikát akarnak keresni, hanem pénzt. Sokat és azonnal. Ezért is fáj nekik annyira, hogy elbukták a hozzáférést az olimpiai beruházások feliratú pénzcsaphoz.

Persze nem lett volna önmaga az ötös számú FIDESZ tagkönyv tulajdonosa, ha nem ő rúgta volna el legmesszebbre a pöttyöst:

Jó lett volna egy nemzeti ügy. Ugyanis nem volt nemzeti ügyünk, csak a Jóisten tudja, mióta nem. Talán a trianoni fájdalom volt ilyen utoljára, bár abba is nagyon hamar belepiszkítottak a kommunisták.

Mondjuk szerintem nemzeti ügy volt a rendszerváltás, amelyet sikerült békésen végigvinni, és nemzeti ügy volt az uniós csatlakozás is, amely megszüntette a határokat az anyaország és az elszakított részek nagy többsége között, békés megoldást nyújtva erre a traumára, ha már Trianon szóba került.

Tényleg, drága testvéreim, akik így lassan 100 év után is mindent ebből vezettek le: nem érzitek ledegradálónak, hovatovább Trianon-gyalázásnak Bayer gondolatait? Vagy neki lehet?

Piros sarok: Berkes Gábor szájbaszart közönsége

SzabóZ az Indexen írni merészelt egy kritikát a Rapülők koncertről, amelyben lefestette a közönség általa vélt szociokulturális hátterét is, ilyen mondatokkal:

...két Papp László Sportarénát tölt meg negyvenes marketingigazgatókkal és ötvenes építési vállalkozókkal, akik az elmúlt húsz évben sem jöttek rá, hogy a Rapülők semmivel sem jobb, mint a Queen Kóla, vagy a neonzöld Budmill táska. (...) Geszti Péter azért tölt meg két arénát két egymást követő este, mert szerencsére vannak rajta kívül is nyertesei a rendszerváltásnak. Ők táncoltak a Helyi terminátorra péntek este, és igen, ők fekszenek másnap otthon a Klippan kanapén fájó háttal. Ha még mindig nem írtam körül pontosan, kikről is van szó, akkor álljon itt a nemzet legsikeresebb ötvenes vállalkozójának neve: Orbán Viktor, az ember, aki attól szenved, hogy ő már húsz éve is megmondta, és azóta se tud neki újat mondani senki. Persze, a francokat szenved ő, szenvedünk mi eleget helyette is.

Na most azt a legmesszemenőbbig megértem, ha valakinek ciki, ha Orbánhoz hasonlítják, de azért most komolyan: egy több évtizedes rutinnal rendelkező előadótól érdemelnek ezek a mondatok többet egy morgással kísért legyintésnél? Az általam amúgy kedvelt Berkes Gábor szerint miazhogynagyonis.

Valami nagyon elpattanhatott benne, mert egy kissé túllihegve a dolgot, ezekkel a bájos mondatokkal osztotta meg Facebook oldalán a fenti kritikát:

Az index szájbaszart 20000 Embert. Ehhez hasonlo alazasa ilyen mennyisegu civilizalt embernek nem tortent a 2. Vilaghaboru ota. Gratulalok az orszag legmocskosabb internetes mediumanak. Innen nem nagyon van lejjebb. Hallo. van ott ertelmes ember, vagy csak a szociopata fergek a szerkesztosegben.?

Most az, hogy miképp minősít egy komplett szerkesztőséget, az nem érdekel (szerintem amúgy az indexeseket se, bizonyára hozzászoktak már, hogy a kritika tárgya nem ért egyet a kritikával, és ezért személyeskedni kezd). Pedig értelmezhető lenne ez ám úgy is, hogy Berkes megalázott és szájbaszart pár tucat embert, de spongyát rá.

Viszont mi ez a baromság, hogy ehhez hasonló alázása ilyen mennyiségű civilizált embernek nem történt a 2. Világháború óta? Ez a pár kritikus mondat egyenrangú lenne mondjuk a német kisebbség kitelepítésével, a komplett ötvenes évekkel, vagy a III/III több évtizedes tevékenységével? És akkor ez még csak a magyar történelem pár epizódja, emellett még a világ többi részén is történt pár esemény 1945 óta, amely egy pöppet súlyosabb annál, minthogy egy újságíró nem hízeleg egy koncert közönségének, még ha az a te közönséged is, kedves Gábor!

fedor.blog.hu