h i r d e t é s

SZNT: összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiók védelmében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

SZNT: összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiók védelmében

2020. május 07. - 11:30

Összegyűlt az egymillió aláírás szerda este negyed tízkor a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának ügyében, de továbbra is várják az aláírásokat - mondta Pesty László, az aláírásgyűjtés kampányfőnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Illusztráció: vg.hu/AFP

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel.    

Pesty László kiemelte: bár összegyűlt az egymillió aláírás, csütörtök éjfélig még gyűjteni kell, mert négy ország még nem hozta a részt vevő tagállamoktól jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Fontos, hogy jóval egymillió felett legyen az aláírások száma, mivel Brüsszel megvizsgálja majd azok hitelességét, és kiderülhet, hogy többen kétszer írtak alá vagy hibásan tették azt

- mondta.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel. A petíció elérhető az irdala.hu és a nemzetiregiok.eu weboldalon.

(MTI)