h i r d e t é s

Szlovákia kiutasított három orosz diplomatát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlovákia kiutasított három orosz diplomatát

2020. augusztus 11. - 07:40

Az FSZB-nek tulajdonított gyilkosságok lehetnek az ügy hátterében.

A kép illusztráció! - Forrás: Pxfuel

Múlt héten Szlovákia tájékoztatta az Orosz Föderáció külügyminisztériumát, hogy kiutasít három orosz diplomatát az országból. Moszkva jelezte, hogy az ilyen esetekben szokásos módon azonos válaszlépést tesznek majd. - írja a Napi.hu

"Nem közölhetem az orosz diplomáciai képviselet érintett tagjainak a nevét, de azt megerősíthetem, hogy olyan döntés született, hogy három diplomatát kiutasítunk Szlovákiából" - erősítette meg a TASR-nek Juraj Tomaga, a pozsonyi külügyminisztérium szóvivője.

A hivatalos indoklás szerint a három személy vétett a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi szerződés ellen. Annyival részletezte még a döntés hátterét, hogy a szlovák titkosszolgálatok szerint a szentpétervári szlovák konzulátuson kiadott vízumok közül többet nem szabályosan bocsátottak ki, és ezek révén súlyos bűncselekményeket követtek el egy másik NATO- és EU-tagország területén.

A pozsonyi kormány kiutasítással egy időben tájékoztatta Moszkvát arról is, hogy az ország érdeke az erős kétoldalú kapcsolatok kialakítása Oroszországgal. "Ugyanakkor az orosz diplomaták tevékenységének összhangban kell lennie a nemzetközi joggal" - idézi a hivatalos kommunikációt a Pravda.

Oroszország jelezte, hogy tudomásul veszi a szlovákok döntését és arányos válaszlépéseket fog tenni, ahogy az ilyen esetekben megszokott.

Vélhetően az állhat a lépés hátterében, hogy a Bellingcat oknyomozó portál feltárta, egy georgiai (a grúz hivatalos megnevezése - a szerk.), de csecsen gyökerekkel bíró menedékkérőt meggyilkoltak tavaly augusztusban Berlinben. Az egyik elkövetőről biztosan tudni, hogy a szentpétervári szlovák konzulátuson szerzett vízumot. A leszámolást a német hatóságok szerint az FSZB (KGB utódszervezete) követte el. A portál szerint egy 2012-ben elkezdett, csecsen származású emberek ellen elkövetett merényletsorozat része lehetett a leszámolás. A vizsgálatok a feltételezett elkövetőnek és egy társának - aki szintén a szlovák konzulátuson kapott vízumot - tulajdonítanak két isztambuli gyilkosságot is. (napi.hu)