h i r d e t é s

Szlávik János: Ez a vírus nem az a vírus

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlávik János: Ez a vírus nem az a vírus

2021. március 06. - 05:58

Azt is elmondta, melyik oltóanyagot kinek ajánlja.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Ez a vírus már nem az a vírus, ami tavaly tavasszal megjelent Magyarországon, azóta megváltozott – fogalmazott a  a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szlávik János hozzátette, a koronavírus könnyebben terjed, fiatalabbakat támad meg, ma már az sem ritka, hogy a harmincas éveiben járó fiatalok kerülnek lélegeztetőgépekre.

Beszélt arról is, hogy a gyerekek körében is terjed a járvány, és megjegyezte, hogy egy kicsit agresszívabb most a vírus, mint korábban. Kiemelte továbbá, hogy nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, vagy egyáltalán a következő két hét, és azt sem tudja senki, hogy mikor lesz a harmadik hullám csúcspontja.

Szlávik János beszélt a vakcinákról is, az AstraZenecáról azt mondta, hogy korábban csak a 60 alattiaknak ajánlották, ma viszont azt mondják, hogy jó az idősebbnek is.  A kínai vakcina szerinte 60 év alatt mindenkinek adható, viszont a Szputnyik V-ről azt mondta, hogy az nem ajánlott a krónikus betegeknek. Kiemelte, hogy a Pfizer és a Moderna oltóanyagokat először az idősebbeknek ajánlják fel idehaza. 

A Johnson and Johnson vakcináról azt mondta, hogy valószínűleg heteken belül Magyarországon lehet, és mivel egy oltást elegendő beadni, elképzelhető, hogy ellenállóbbá teszi a szervezetet a mutánsokkal szemben. (Index.hu)