h i r d e t é s

Szirtes Ági az Orbán-rendszerről: "Ez diktatúra!"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szirtes Ági az Orbán-rendszerről: "Ez diktatúra!"

2019. január 28. - 17:04

A Katona József Színház színésze szerint a hajléktalantörvény miatt még felelni fognak.

Szirtes Ági színművész - Forrás: cultura.hu

A nyomtatott HVG-nek adott interjút Szirtes Ági, és bár a cikk már csütörtökön megjelent, nekünk eddig elkerülte a figyelmünket. Ami nagy hiba volt! Ugyanis a Katona József Színház művésze egyáltalán nem spórol a jelzőkkel, és kegyetlenül éles véleményt mond a fennálló rendszerről, miközben a hajléktalantörvénnyel kapcsolatos szavaival sem tudunk vitatkozni:

„Felháborító, emberellenes bűntett, ahogy a hajléktalanokkal bánnak. Nincstelen emberekről beszélünk, akiknek jó esetben van egy kutyájuk, és még azt is elveszik tőlük, bezárják sintértelepekre. Elégetik a holmijukat, amibe télvíz idején takaróznak. Ha másért nem, ezért felelniük kell a döntéshozóknak. Komoly vizionálóképességem van, úgyhogy valóra fog válni, hogy a megfelelő ember a megfelelő bíróság előtt felel majd a tetteiért.”

De ez még csak a kezdet, megy még messzebbre a remek színész! Például akkor, amikor a lap megkérdi:

Hogyan éli meg a mesterségesen szított kultúrharcot, a rezsim szürreális intézkedéseit?

Mire ez jön Szirtes Ágitól:

„Ez diktatúra! Járok tüntetésekre, fújom a sípot, vonulok a fiatalokkal. Nem látok a történések mögé, nem akarnék ítélkezni, de a shakespeare-i jóslattal szólva: megindult a birnami erdő Machbeth ellen. Egyszerre csodálatos és dermesztő volt az ellenzéki pártok parlamenti és köztévés akciója, jobb, mint bármelyik akciófilm.”

Érdemes amúgy az egész interjút elolvasni, érdekes dolgokat mond a színész saját pályájáról, dilemmáiról és művészi nehézségeiről. (magyarnarancs.hu)