h i r d e t é s

Szinte meg sem született a döntés, máris temetik az Európai Bizottság elnökét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szinte meg sem született a döntés, máris temetik az Európai Bizottság elnökét

2019. július 03. - 10:06

Akit Orbán is megszavazott

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Először elnököl nő az EB-ben. Ursula von der Leyen, német védelmi miniszterként már volt alkalma bizonyítani rátermettségét. Tegnap, a rendkívüli EU-csúcs harmadik napján végre sikerült az EU-intézmények vezetőinek személyéről megállapodni. Bele sem kell mélyebben gondolnunk, hogy kik próbálhattak bekavarni az ügymenetbe.

Az Európai Tanács elnöke Charles Michel, belga kormányfő lett, míg az EEAS, vagyis a külügyi szolgálat élére Josep Borrel, spanyol külügyminisztert jelölték ki, a rettegett és itthon oly gyűlölt IMF-et a francia Chrstine Lagarde vezeti a következő ciklusban. Mégis von der Leyen kinevezése kelti a legnagyobb visszhangot.

Vasárnap délután kezdték, kedd estére sikerült megállapodniuk a legfontosabb tisztségekről az Európai Unió állam- és kormányfőinek. A megállapodás értelmében az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen – jelentette be a Twitteren Donald Tusk. /hvg/

Ezek a döntések természetesen nem arattak osztatlan sikereket, a zöldek közül többen is rosszallásuknak adtak hangot. Így a bár úgy tűnik,

Ezek a körülmények természetesen a legkevésbé sem kedveznek Orbánnak. Jóllehet, a hazai közönség előtt már most nyert ügye volt. Hiszen nőkkel szállni szembe Orbánnak jutalomjáték. Ő ugyanis sosem tekintene egy nőt egyenlő félnek. Ezért is meglepő, amikor harcos kedvű miniszterelnökünk az ügyben nyilatkozik.

A kormányfő szerint a gazdaságpolitikával, a migrációs politikával és a nemzeteknek megadott tisztelettel egyaránt volt probléma, ezért van feladat, de most sokkal jobbak az esélyek ezeknek a problémáknak megoldására, mint korábban voltak. – Az Európai Unió új vezetői tisztelik Magyarországot megértik a keresztény kultúra fontosságát és ismerik Közép-Európa történetét – idézte a Politico Orbán Viktort, aki azért az MTI szerint kiemelte, hogy véleménykülönbségek továbbra is vannak, ezért a jövőben harcok lesznek. A kormányfő annak ellenére beszélt harcról, hogy a megállapodásra – így Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölésére az Európai Bizottság vezetőjének – ő maga is áldását adta. /168 óra/

Mindezek tükrében Orbán harca legjobb esetben is csak egy újabb PR-fogás.