h i r d e t é s

Szikora Róbert szerint Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szikora Róbert szerint Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa

2021. január 13. - 06:46

Szikora Róbert a Mandinernek adott interjúban beszélt a családjáról, az életéről, a zenéről és a politikáról is.

A család múltjáról elárulta: "Az apai nagyapám kint volt a gulágon. Okos fiú volt, megtanult kicsit oroszul, és ő tolmácsolt a fogva tartók és a rabok között, így hat év múlva haza is került. Apám cserkész volt, keresztény, még idős korában, a kommunista rendszerben is rövid nadrágban járt. Mindig azt mondta, azért, mert a cserkészek nem fáznak. Ahol csak lehet, keresztbe tettek neki. Nálunk kint volt a falon a Nagy-Magyarország térkép, kisgyerekként már tudtam, miért írta azt József Attila, hogy nem, nem, soha!"

A lap megkérdezte a 66 éves zenészt arról is, hogy miért szokta Orbán Viktor miniszterelnököt dicsérni a nyilvánosság előtt.

"Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök. Számomra Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa, és hiába savazzák és próbálják lejáratni, nem lehet kiütni."

Sakkos példát hozva, Orbán Viktor hat lépéssel előrébb jár, mint a hazai liberálisok és baloldaliak, ráadásul velük ellentétben, van víziója. Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is" - válaszolta.

Ismerősei figyelmeztették, hogy ne politizáljon. Elmondása szerint "Vannak ismerőseim, akik azt mondták mostanában, „ne csináld Robi, ne állj bele a politikába, mert lefelezed a közönségedet". De szerinte "66 éves koromra engedtessék már meg, hogy kimondjam, amit gondolok!"

A hitéről is vallott a lapnak: "Kétségtelen, a siker tudja torzítani a személyiséget. Még kezdő zenész koromban a nagypapám mindig azt mondta nekem, kisfiam, ne legyél beképzelt. Pedig akkor kicsit az voltam, hiszen dobosként bármit eljátszottam és bárkit lejátszottam. Persze annyira sosem hajlottam el, hogy ne legyek tisztában vele, a képességeimet a jó Isten adta, és így annak is a lehetőséget, hogy sikeres ember legyek.
Én pedig sokszor lubickoltam a sikerben, de sosem felejtettem el a koncert előtt vagy után hálát adni mindezért az Istennek
".

A zenész még most is aktívan dolgozik. Bevallása szerint: "az utóbbi hónapokban 15-20 számot írtam, két színpadi művön dolgozom. Szent Erzsébet története musical lesz... A másik musicalt pedig Gábor Zsazsa életéről írom". Ezen kívül ő lett az idén Magyarországon esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, amely a keresztények nagy ünnepe.

Arról pedig, hogy elégedett-e, azt mondta: "Igen, a jó Isten kegyes volt hozzám, hiszen én csak egy rákospalotai kiscsávó vagyok, aki az apjára akart hasonlítani. Ezért lettem zenész, aki aztán hatalmas sikereket ért el a színpadon, akit Little Richard tüntetett ki, s aki a hírnöke lehet a keresztények nagy ünnepének. Kell ennél több?" (szmo.hu)