h i r d e t é s

Szijjártó visszaszólt Junckernek: európai vezetőként megbukott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó visszaszólt Junckernek: európai vezetőként megbukott

2019. április 23. - 07:20

Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.  

Illusztráció: KKM Fotó: Mitko Sztojcsev

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben. 

A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése.

Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani

- tette hozzá.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott - jelentette ki a magyar tárcavezető. A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.

(MTI)