h i r d e t é s

Szijjártó Péter nyilatkozata szerint semmibe veszi az alapvető betegjogokat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó Péter nyilatkozata szerint semmibe veszi az alapvető betegjogokat

2020. április 16. - 13:25

Noha a kormány már a járvány megjelenése óta azt mondja, hogy ura a helyzetnek, most mégis 36 ezer beteg embert küldtek el a kórházakból egyik pillanatról a másikra – ha volt hová hazamenniük, ha nem. 

Illusztráció: MTI Fotó: Mohai Balázs

Szijjártó Péter erre cinikusan csak annyit válaszolt, hogy

nem szólítottak fel távozásra olyan betegeket kórházakból, akik ellátásra, kezelésre szorulnak.

Úgy látszik, Szijjártó Péter szerint ezek a kórházban fekvő betegek eddig sem ellátást, sem kezelést nem kaptak, és nem a gyógyulásukra vártak, csak hobbiból vagy viccből vették igénybe az egészségügyet.

- írja a közleményében Dr. László Imre polgármester, volt kórházigazgató, a DK elnökségi tagja.

Orvosként és volt kórházigazgatóként is felháborítónak tartom Szijjártó cinizmusát. Hiszem, hogy minden magyar embernek joga van a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és aggódom azokért, akiknek ilyen körülmények között kellett lemondaniuk a gyógyulásról. Amit a kormány tett, az az alapvető betegjogok semmibevétele, és ugyanúgy elfogadhatatlan egy demokratikus, európai országban, mint Szijjártó cinizmusa. - nyilatkozta az ellenzéki politikus.