h i r d e t é s

Szijjártó: Magyarország több mint félmillió koronavírus-teszttel segít három térségbeli országot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó: Magyarország több mint félmillió koronavírus-teszttel segít három térségbeli országot

2022. május 06. - 13:40

Moldovának 455 ezer, Észak-Macedóniának 72 ezer, míg Montenegrónak 30 ezer antigén gyorstesztet küld Magyarország, így támogatva a három állam védekezését a koronavírussal szemben - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter - Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború, a régiót érő rendkívül súlyos biztonsági kihívások miatt az elmúlt időszakban jóval kevesebb szó esett a világjárványról, noha az még nem ért véget, ezért továbbra is különös figyelmet kell fordítani az egészségügyi védekezésre.

Magyarország az utóbbi másfél-két évben is sokat segített más országoknak különböző eszközökkel, például oltóanyagokkal és maszkokkal, szombaton pedig több mint félmillió vírustesztet szállítanak le a két nyugat-balkáni államnak és Moldovának - közölte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Ukrajnával szintén szomszédos Moldova Magyarország stratégiai partnere, amely nehéz helyzetben van jelenleg, mivel az ukrajnai háború kitörése óta több százezer menekült érkezett az országba.

"Márpedig a menekültek tesztelése komoly erőfeszítéseket igényel, ezért hazánk valamelyest enyhíteni próbálja a helyi egészségügyi rendszerre háruló nyomást" - húzta alá.

A miniszter hozzátette, hogy a háború súlyos kockázatot és komoly terheket jelent az Ukrajnával szomszédos országokra, Magyarországra is már közel 700 ezer ember érkezett az utóbbi hónapokban.

"Moldován is nagy nyomás van, átérezzük ezt a helyzetet, ezért is segítünk" - fogalmazott. (MTI)