h i r d e t é s

Szijjártó legújabb sikertörténete a Lidl

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó legújabb sikertörténete a Lidl

2022. január 29. - 08:12

"A magyar-német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk" – mondta a külügyminiszter, amikor átadta a német cég negyedik nagy logisztikai központját.  - írja a HVG.HU

Forrás: About Lidl GB - Lidl

A Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Mindehhez egy videóval is jelentkezett a Facebookon, ahol azt is megemlítette, hogy részben a Lidlnek is köszönhető, hogy a járványválság alatt semmiféle élelmiszerellátási zavar nem volt az országban.

Aki csak Szijjártó videóját nézi, azt gondolhatja, hogy ez csak egy újabb sikertörténet, ám érdemes hozzátenni, hogy a kormány elég régóta küzd azért, hogy magyar kézbe kerüljön a kiskereskedelem döntő része. Ez jelenleg nagyon nem így van, a lakosság ugyanis inkább a külföldi élelmiszerláncokban szereti költeni a pénzét, hiába mondta Lázár János novemberben is, hogy

Én importellenes vagyok. Amellett érvelek, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam – akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva – tegyen egy egységes lánc létrejöttéért.”

"A magyar-német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk" – mondta a külügyminiszter, amikor átadta a német cég negyedik nagy logisztikai központját. Kormánya mindeközben régóta harcol, hogy magyar erőfölény legyen a kiskereskedelemben.

A Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Mindehhez egy videóval is jelentkezett a Facebookon, ahol azt is megemlítette, hogy részben a Lidlnek is köszönhető, hogy a járványválság alatt semmiféle élelmiszerellátási zavar nem volt az országban.

Aki csak Szijjártó videóját nézi, azt gondolhatja, hogy ez csak egy újabb sikertörténet, ám érdemes hozzátenni, hogy a kormány elég régóta küzd azért, hogy magyar kézbe kerüljön a kiskereskedelem döntő része. Ez jelenleg nagyon nem így van, a lakosság ugyanis inkább a külföldi élelmiszerláncokban szereti költeni a pénzét, hiába mondta Lázár János novemberben is, hogy

Én importellenes vagyok. Amellett érvelek, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam – akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva – tegyen egy egységes lánc létrejöttéért.”

Ehhez még hozzátette, hogy „Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal, és vivát a hazai élelmiszerláncoknak”. (HVG.HU)