h i r d e t é s

Szijjártó érvelése második osztályos szint a Völner-ügyben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó érvelése második osztályos szint a Völner-ügyben

2021. december 09. - 18:36

Keményen visszaszólt Szijjártónak Ligeti Miklós a Völner-ügy kapcsán 

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, Völner Pál esete bizonyítja, hogy a jogállamiság igenis működik Magyarországon. A Transparency International jogi igazgatója szerint azonban ez második osztályos érvelés, és Szijjártónak nem sok oka van, hogy büszke legyen a saját integritásteljesítményére, illetve az összeférhetetlenséggel szembeni ellenállóképességére.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint, az amivel Völner Pálrt gyanúsítják, a korrupció legprimitívebb formája.

Ehhez nincs szükség a NER-re, hiszen jelen tudásunk szerint nincs mögötte összetett korrupciós hálózat, és nem merül fel olyan cégháló és olyan sokféle magatartást tanúsító különböző szereplők érintettsége sem, mint mondjuk Simonka György esetében – magyarázta az ATV Start című műsorában a szakértő, aki szerint azonban kérdés, hogy az eljárás során mire derül majd még fény.

Fogós kérdésnek nevezte az is, hogy vajon Varga Judit igazságügyi miniszter tudott-e Völnerről, vagy akár csak a megfigyeléséről. „Ha tudta, azért hibázott. Ha nem, akkor még nagyobb a hibája” – fogalmazott Ligeti. Szerinte, ha Varga Judit tudott az ügyről, akkor súlyosan kompromittálódott az eljárás, mert a kormánytagoknak – azokon kívül, akik engedélyezési jogkört gyakorolnak – semmilyen módon nem szabad belefolyniuk a konkrétan folyamatban lévő eljárásba vagy a titkos felderítésbe. Ezért reméli, hogy a törvényben megnevezett hatósági szereplőkön kívül senki nem tudott az eljárásról, mert az azt jelentené, hogy „ementálisajt-szerűen lyukacsos” a büntetőeljárási rendszer.

Ligeti szerint ezek az esetek arra utalnak, hogy súlyos integritási problémák merülnek föl a legfelsőbb hatalom szintjén a személyek kiválasztásánál és ellenőrzésüknél.

Arra, hogy Szijjártó Péter szerint éppen ez az ügy bizonyítja, hogy a jogállamiság igenis működik Magyarországon, azt reagálta: ez általános iskola második osztály szintű érvanyag. 

A miniszternek nem sok oka van, hogy büszke legyen a saját integritásteljesítményére, illetve az összeférhetetlenséggel szembeni ellenállóképességére, maximum akkor lehetne, ha ilyen ügyek nem is lennének Magyarországon – vélekedett Ligeti.

Mint arra rámutatott, nincs olyan ország és kormány, ahol ne fordulna elő akár magas rangú tisztségviselők körében a korrupció, nálunk azonban ez zsinórban a harmadik olyan ügy, ami állami vezetőhöz, prominens politikushoz kapcsolódik, és közülük kettő bent ül a parlamentben.

Ligeti szerint az is nyugtalanító, hogy például Simonka György esetében nagyon erősen megkérdőjelezhető, hogy miért hagyták szabad lábon védekezni, hiszen nála konkrétan megvalósult és büntetőeljárás tárgyává vált az összejátszás és a bizonyítási eljárás meghiúsítására való törekvés. Őt le kellett volna csukni – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy kérdés az, hogy ha Völner Pál esetében is felmerülnek ilyen nyugtalanító körülmények, akkor lesz-e olyan bölcs a kormánypárt, hogy ezt nem próbálja meg akadályozni politikai eszközök segítségével, hiszen a kétharmad a tét, és a jelenlegi hatalom birtokosainak ez nagyon fontos. (atv.hu​)