h i r d e t é s

Szexizmusról, nem véleményszabadságról szól az Ákos-botrány a nemzetközi sajtóban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szexizmusról, nem véleményszabadságról szól az Ákos-botrány a nemzetközi sajtóban

2015. december 18. - 08:10
0 komment

Nem a kormány által elővezetett szempontok szerint tálalják az Ákos-Telekom botrányt a nemzetközi lapok.

Forrás: ferfihang.hu

Miközben Lázár János és Kovács Zoltán magyarázata szerint a Telekom szerződésbontása a véleményszabadságról szól, addig a német és angol lapok úgy látják, a nemi egyenjogúság témájában csapott össze a két fél - írja az Index.

Reuters, az AFP-t idéző Global Post, és a Daily Mail is Ákos interjújának azon részleteivel kezdi cikkét, amelyek kétségbe vonják a női egyenjogúságot. 

Megemlítik, hogy a nőknek szerinte kevesebbet kell keresniük a férfiaknál, továbbá levezetését, amely szerint azért szélesebb a nők csípője, mert a dolga a gyerekszülés. 

A német Handelsblatt már címében azt írja:

"Egy nőellenes énekes váltott ki felzúdulást Magyarországon."

A szintén német, konzervatív Focus magazin szerint a Telekom kirúgta a macsó énekest, amire a magyar kormány dühösen reagált. Az osztrák Der Standard pedig az egész ügyet szexizmus-vitaként emlegeti.

A tudósítások szerint a Telekom a nőellenes kijelentésekre válaszul bontott szerződést Ákossal, akit a Bloomberg, a Reuters, az AP és a Daily Mail is a kormány nyílt támogatójaként emleget.

Riasztó a befektetők számára

Bloomberg által megkérdezett szakértő, a Capital Economics elemzője, William Jackson azon a véleményen volt, hogy a kormány lépése intés a befektetők számára:

"Mindez kétségeket támaszt, hogy a kormány milyen mértékben avatkozik bele a magáncégek működésébe. A történtek csökkenthetik a Magyarországra irányuló befektetési hajlandóságot."

Nőellenesség a Fideszben

A lapok Ákos kapcsán felidézik Kövér László egyenjogúságellenes kijelentéseit is, azaz hogy a nőknek unokákat kellene szülniük, ahelyett, hogy dolgoznak. A Daily Mail egyenesen ellentmondásosnak nevezi a kormánypárt nőkkel kapcsolatos hozzáállását.

A német Handesblatt szerint a Fidesz képviselői rendszeresen tesznek nőellenes kijelentéseket mindenféle következmény nélkül.

A lapok kitérnek arra is, hogy a nők a magyar politikában és a Fideszben is alulreprezentáltak. A Global Post megemlíti, hogy a magyar parlamentben csak 10 százalék a nők aránya, a Bloomberg pedig arra mutat rá, hogy Orbán tizenkét fős kabinetjének egyetlen nőtagja sincs.

 

index.hu