h i r d e t é s

Szervezett akció volt az ellenzék elnémítása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szervezett akció volt az ellenzék elnémítása

2018. november 28. - 11:09

Lezsák Sándor mikrofonja bekapcsolva maradt

Lezsák Sándor - Forrás: Szél Bernadett / Facebook

Lezsák a segítőjével megbeszéli, milyen ürüggyel némíthatná el az ellenzékiek mikrofonját!

Beszámoltunk róla, hogy tegnap este zajlott a rabszolgatörvénynek nevezett, botrányos törvényjavaslat vitája a Parlamentben. A levezető elnök, Lezsák Sándor sorra némította el a képviselők mikrofonjait, majd zárta ki őket, végül az egész vitát házszabály-ellenesen lezárta.

A Fidesz részéről csak az egyik benyújtó, Kósa Lajos vett részt, és ő sem nagyon szólt hozzá.

Most előkerült a videó arról, ahogy a vita szünetében Lezsák Sándor véletlenül mikrofonja bekapcsolva maradt, és lehetett hallani, ahogyan a segítőjével megbeszéli: hogyan vethet véget az ellenzéki képviselők felszólalásainak.

Ahogy a mérce.hu kiszúrta: rövid tanakodás után, hogy vajon meddig folytathatják a felszólalásokat az ellenzékiek, segítője azt javasolta neki: hivatkozzon a szövegismétlésére, vagyis hogy a képviselők egyszer már elmondták a mondanivalójukat.

Az alábbi videón 1:55-től:

(Nagyon fel kell hangosítani, mert halk a videó - a szerk.)

Lezsák pedig így is tett, a hosszabb felszólalásokat nem engedélyezte, sőt elkezdte az ellenzéki képviselőket kitiltani a vitáról. Végül egy olyan pillanatban, amikor még lettek volna felszólalok, tehát a vitának tovább kellett volna tartania, egyszerűen fogta és lezárta a vitát. (nyugfatifeny.hu)