h i r d e t é s

Szemből hajt be Szerencsnél ez az autós a körfogalomba és még ő az erőszakos - VIDEÓ

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Szemből hajt be Szerencsnél ez az autós a körfogalomba és még ő az erőszakos - VIDEÓ

2018. december 29. - 10:30

 

A több, durva szabálytalankodás után sem érezte úgy, hogy neki kéne előzékenynek lennie a szabályosan haladókkal szemben.

A menetiránnyal szemben hajtott be a körforgalomba egy autós a Borsod megyei Szerencsnél.

A Renault Clio már az előzéssel is komoly szabálytalanságot követett el, mert a záróvonalon át tudta volna csak befejezni. Ezt követően viszont nem megállt, vagy lassított, inkább szemből hajtott be a körforgalomba, ahol jöttek szemből.

A veszélyes manővert egy másik, mögötte haladó kocsi kamerája rögzítette. A szabályosan közlekedő autók leálltak, hogy elengedjék, végül egy teherautó állta az útját.

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint egy átlagos sofőrnek ilyenkor mindössze 60 százalék az esélye arra, hogy el tudja kerülni az ütközést. (hvg.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s