Szélmalmokkal harcoló, önismétlő és unalmas Orbán, ellenséges tömegben szelfizgető Juhász Péter és unatkozó fiatalok partija a Momentumnál – ez volt március 15-e 2017-ben. Egyedül Majtényi László beszédéből tudott az ember valamilyen politikai iránymutatást kapni arra, hogy mi a fene történik Magyarországon és mit kéne tenni.

Nem szeretek lehúzós cikkeket írni, a politika nehéz dolog, nehéz jól csinálni. De az biztos, hogy ma senki nem hozta a csúcsformáját. Nem gondolom azt sem, hogy száműzni kellene a politikát a nemzeti ünnepen, sőt azt gondolom, hogy a történelmi párhuzamok mentén kell beszélni a ma Magyarországáról.

Orbán elmondott egy beszédet a gonosz Brüsszelről ismétlődő panelekből, semmitmondásból összegyúrva, és még odamondásban sem sikerült semmit alkotnia. Tényleg csak két dologról marad majd meg bármi emlék is ebből a beszédből: a nemzeti szelfi erőltetett fiatalkodása, és az elrontott mondat, az Európára támadó népszavazásról.

Juhász Péter is hozta a számára kötelezőt, bement a tömegbe embereivel, és szembesítette Orbánt – aki szerinte csak saját embereivel találkozik – azzal, hogy rossz irányba halad az ország Juhászék szerint. Kifütütyülték a miniszterelnököt, de ennyi, vége. Fél év alatt negyedszerre. Már lassan tényleg csak az az izgalmas Orbán kifütyülésében, hogy kit vernek meg a fideszesek, de politikai teljesítményként ez egyre inkább nulla.

A Momentum-pikniken, a hideg Városligetben unottan ücsörgő tömeg hallgatta Fekete-Győr András beszédét, amelyben a pártelnök párhuzamot vont a ‘48-as forradalmiság, a kávéházi fiatalság és a mai Momentumosok között. Néhány történelmi hasonlatban ráerőltette a mai helyzetet a 1848-ra, például hogy a márciusi ifjak is az elit ellen lázadtak volna, amikor az elit akkor Kossuth és a márciusi ifjakkal együtt lázadó pozsonyi képviselők voltak.

Volt még Vona-beszéd, Párbeszéd és DK megemlékezés, egy Gémesi György új pártot jelentett be, de az ingerküszöböt ezek sem ütötték meg.

Ez a mai nap a nagy semmi volt, nem politika. 2017 március 15-én már nem balhéra, nem ködösítésre, nem spin doktorokra, nem bullshitre vágynak a magyarok.

Vannak problémáink: a szegénység, az egészségügy, az oktatás helyzete, az ország perspektíva nélkülisége. És beszélhetnénk a sajtószabadságról, az igazságszolgáltatás helyzetéről, és így tovább.

Ebből a fajta politizálásból csak Majtényi László ellenzéki köztársaságielnök-jelölt mutatott valamit, aki néha összefüggéstelen, néha zavaros beszédében beszélt fontos dolgokról. A 12 pont mentén sorolta fel az ország problémáit, és magyarázta a tömegnek, miért ne vessék el a politikát azért, mert piszkos, hanem igenis politizáljanak. Ahogy mondta, beszélni, írni, tüntetni, cselekedni igenis fontos, ha nem lenne az, nem költene a kormány milliárdokat arra, hogy ezt ellensúlyozza. És bár reménytelennek tűnik az ellenzék szempontjából a helyzet, a változás bármikor bekövetkezhet.

Orbán sem beszél évek óta az ország gondjairól, az egészségügyről, az oktatásról, semmiről, ami a kormányzás lényegét érinti. De az ellenzék sem teszi igazán. És igen, egy füttyszó erős tud lenni, de nem helyettesíti a valós politizálást.

Egy nemzeti ünnepen sem kell elfelejteni a politikát, pont ellenkezőleg. Vitatkozni kell, odaállni egymás elé, de nem provokációval, haraggal, beszólásokkal, hanem a valós problémákkal kellene szembesíteni egymást, és azokkal a válaszokkal, amiket a különböző pártok adnak különböző kérdésekre.

Mert ez a politika, erre lennének büszkék őseink, akik tényleg a vérüket adták ezért az országért. Ezzel a politizállással, a problémáink megvitatásával, a közös cselekvéssel lehet elhozni azt az ünnepi pátoszt, amit az őseink megérdemelnének.

Szerző: Jámbor András / kettosmerce.blog.hu