h i r d e t é s

Stresszes a DK, amiért Jakab Péter jelenleg a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
2021. április 23. - 07:56

 

Elkezdődött a kampány, ennek apropóján Bauer Tamás berúgta a kertkaput és még nem látható, hogy nyitva marad vagy a lendülettől visszapattanva, homlokon csapja.

"Jakab Péter, az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje?" - tette fel a kérdést Bauer Tamás a DK korábbi alelnöke.

A DK korábbi alelnöke a fuhu.hu-n fejtegette hosszasan, hogy mi a baja Jakab Péterrel. Leginkább az, hogy nem a Gyurcsány házaspár vezet és ezért minden szőrt előhúz, amivel erodálni tudja a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és irányba teszi a sajátjait.

"Ha nem tévedek, már a harmadik közvéleménykutató – ezúttal a Medián – állapítja meg, hogy az öt bejelentett illetve várható ellenzéki miniszterelnök-jelölt közül ma Jakab Péternek legnagyobb a támogatottsága az ellenzéki választók (a Medián meghatározásával: kormányváltást akaró választók) között.

Persze, a DK még nem jelentette be hivatalosan Dobrev Klára jelöltségét, Karácsony Gergely pedig talán még nem is döntötte el, hogy elinduljon-e. Ha ők ketten is elindítják kampányukat, még változhat a helyzet. Mindamellett jelenleg ezt mutatják a kutatások, és a baloldali és liberális választóknak szembe kell nézniük azzal, hogy egy Jakab Péter vezette listára kell szavazniuk."

"Baj ez? Épp most hallom a Klubrádióban, hogy valamennyi jelölt,  köztük Jakab is jobb, mint Orbán Viktor. Biztosan jobb?" - folytatódik az okfejtés.

Annyiban biztosan, hogy a hatpárti szövetség győzelme a Fidesszel szemben azt jelentené, hogy megbukik Orbán Viktor önkényuralmi rendszere. Legalábbis kérdésessé válik, hogy folytatható-e a közpénzek elsajátításának mindannyiunkat felháborító évtizedes gyakorlata. A győztesek Jakab vezetésével kísérletet tennének a többpárti demokrácia, a sajtószabadság helyreállítására, az oligarchia-rendszer felszámolására.

Viszonylag ritkán egy-egy sajtótájékoztatón mond egy-egy mondatot vagy interjúkban ad egy-egy választ, amelyből erről is megtudhatunk fontos dolgokat.

Amikor a hat szövetkező párt elnökei néhány hónapja sajtótájékoztatón ismertették majdani közös kormányzásuk alapelveit, megosztva egymás között a különböző témákat, JAKAB – ELSŐKÉNT BESZÉLVE – AZZAL KEZDTE, HOGY AZ ÚJ KORMÁNY MAJD TIZENÖTMILLIÓ MAGYAR KORMÁNYA LESZ.

Amikor Jakabot egyes jobbikos politikusoknak a melegekkel szembeni kijelentéseiről kérdezték, Jakab válasza az volt, hogy a megélhetését nehezen biztosító vidéki embereknek nem az a fontos, hogy lehessen Budapesten szivárványszínű zászló alatt felvonulni.

A Momentum előválasztási programjának a családdal kapcsolatos állításaira válaszul azt nyilatkozta, hogy nem tudja elképzelni, hogy „egy gyereknek három apja legyen”. A mondat persze a hármas számmal karakíroz, de Jakab ezzel a mondattal azt üzeni: "UGYANÚGY NEM FOGADJA EL CSALÁDKÉNT A MELEG PÁROK EGYÜTTÉLÉSÉT GYEREKEKKEL, MINT A FIDESZ, VAGYIS EGY JAKAB VEZETTE KORMÁNY FOLYTATNÁ AZ ORBÁN-KORMÁNY HOMOFÓB POLITIKÁJÁT."

Amióta a menekültkérdés a magyar politika egyik központi kérdése, a Jobbik sosem azért tett szemrehányást az Orbán-kormánynak, hogy embertelenül bánik a menedékkérőkkel, hanem azért, hogy egyeseket – köztük a letelepedési kötvények vásárlóit – egyáltalán beengedi az országba.

A Jobbik – személy szerint Jakab is – megszavazta azt az alaptörvény-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a magyar állam semmibe vegye a nemzetközi menekültügyi szabályokat (és amely a hajléktalanokkal szembeni embertelen bánásmódot is „alkotmányossá” tette).

Egy Jakab vezette kormány eszerint az Orbán-kormány menekültpolitikáját folytatná, továbbra is blokkolná az EU közös menekültpolitikáját.

Nem folytatom. Említhetném még, hogy a Jobbik vezető gazdaságpolitikusa nem híve az euró bevezetésének, és ugyanazt a multiellenes, bankellenes álláspontot ismételgeti felszólalásaiban, mint amit ellenzékben a Fidesz hangoztatott, és ami mai kormányzásában is megjelenik, de ezekről Jakabot még nem kérdezték, s ő nem nyilatkozott róluk.

"Annyit azonban hozzá kell tennem az elmondottakhoz, hogy miközben a Jobbik újabban hitet tesz az Európai Unió mellett, a felsorolt állásfoglalások azt mutatják, hogy az európai normákat Jakab nem tekinti követendőnek."

"Ha tehát Jakab Péter lenne a hatpárti szövetség közös miniszterelnök-jelöltje, az azt jelentené, hogy a magyar politikában nincs már olyan politikai erő – Jakab mögé állva immár a „legeurópaibb párt” sem –, amely magáénak tekinti a jogegyenlőségnek, az emberi jogok tiszteletének, az államok közötti kapcsolatoknak a nyugati világban a második világháború óta érvényesnek tekintett normáit, vagyis Magyarország Orbán után is szemben állna a nyugati liberális demokráciák világával." - ez egy demagóg marhaság.

"Eddig legalább az Orbánnal szembenálló ellenzék egy része kitartott a magyar progresszió hagyományai, a köztársasági elvek, a nyugati orientáció mellett, ha azonban a Jobbik elvei határozzák meg a hatpárti szövetség politikai irányát – és Jakab miniszterelnök-jelöltsége ezt jelentené –, akkor ez is megszűnik." - itt nyilván a DK szavazóira gondolt a szerző.

"EBBŐL A SZEMPONTBÓL – A DEMOKRATIKUS, NYUGATIAS POLITIKAI ALTERNATÍVA ELTŰNÉSE MIATT – MÁR NEM MONDHATÓ, HOGY JAKAB MINISZTERELNÖKSÉGE JOBB LENNE ORBÁN URALMÁNÁL." - Orbánnál bárki jobb lehet. Az okfejtés ott sántít "nem kicsi, hanem nagyon", hiszen egy hatpárti koalícióban NINCS akkora mozgástere a miniszterelnöknek, mint a jelenlegi felállásban.

Én ezzel kapcsolatban, baloldaliként azt tudom mondani, hogy sokkal hamarabb húzom be Jakab Pétert, mint Dobrev Klárát.

Bauer Tamás azzal érvel, hogy Jakab sorai között olvasva számára egyértelmű, hogyha jobbikos miniszterelnöke lesz Magyarországnak, akkor folytatódik az Orbán-kormány "nemzetpolitikája".

Én pedig Bauer sorai között olvasva már azt is bátran feltételezem, hogyha nem a DK miniszterelnökjelöltje lesz az előválasztás nyertese, akkor a DK hamarabb tolat ki az ellenzéki összefogásból, minthogy Orbán kivezetné az országot az EU-ból.
A legnagyobb hisztit a fővárosi előválasztáson is a DK csinálta és a Partizánnak köszönhetően a fél ország az esztergomi ellenzéki összefogás sikertelenségén röhögött, aminek a személyi felőseit a DK túlmozgásos választókerületi akárkije és egy, az MSZP-ből szánalmasan távozó, DK szimpatizáns helyi önkormányzati képviselőnek lehet köszönni.

A probléma minden esetben ugyanaz, a DK szeret közösködni, de csak úgy, ha minden úgy történik, ahogy nekik kedvező. A kompromisszum csak a Facebook-on van jelen, a színfalak mögött úgy aprítja a többi ellenzékit a DK, mint a répát.