h i r d e t é s

Ön szerint Kelemen Hunor tud hátrafelé nyilazni?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2021. március 05. - 10:49

 

Egy román képviselő szerint az RMDSZ vezetői öltönyös hunok, akik szégyellhetnék magukat

„A politika egy rusnya, szőrös állat, ma pedig ismét kijutott a magyarellenes megnyilvánulásokból az elöljáróink körében, mintha Iliescu születésnapján hirtelen visszaröppentünk volna a `90-es évek magyargyűlölő hétköznapjaiba” – kezdi szórakoztató, ám korántsem komolytalan témáról szóló cikkét a Főtér. Romániában ugyanis a koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutásával párhuzamosan mintha újra erősödne a magyarellenesség is. 

Alin Tișe, a Kolozs megyei tanács elnökének magyarellenes kirohanása után egy szocdem politikus volt a soros. Radu Cristescu képviselő Facebook-bejegyzésében azt találta írni, hogy  „az RMDSZ-es horda” vezérei úgy viselkednek „mint Attila hunjainak leszármazottai”, akik nem törődnek azzal, hogy ártatlan embereken gázolnak át. Mindez az összehasonlítás azután jött ki a román honatyából, hogy az erdélyi magyar párt  is megszavazta a Cîțu-kormány költségvetését, amellyel szerinte gyermekek és nyugdíjasok millióitól veszik el a pénzt (mert ugye nem nő se a gyerekpénz, se a nyugdíj).

Azt ugyan hozzáteszi, hogy a romániai magyarok túlnyomó többsége rendes ember, neki csak a vezetőikkel van baja, akik „30 éve manipulálják őket”.

Így aztán ezek az „öltönyös hunok” szégyellhetnék magukat. (Foter.ro) / mandiner.hu
Kép forrása: foter.ro


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s