h i r d e t é s

Hét lehetséges név, akik miniszterelnök-jelöltek lehetnek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
2021. március 26. - 16:35

 

Előválasztás ugyan csak összel lesz a demokratikus ellenzéknél, de már vannak bejelentett miniszterelnök-jelöltek is.

Tavaly nyáron egyszer már megkérdeztük olvasóinkat arról, hogy ki legyen a miniszterelnök. Most, hogy egyre közelebb az előválasztás, újra megnézzük a neveket és kérdezünk is.


Forrás: wikipedia

Dobrev Klára (Szófia, Bulgária, 1972. február 2. –) bolgár származású magyar közgazdász, jogász, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége. Az Európai Parlament alelnöke. 2016-ban és 2020-ban a Forbes őt választotta a 7. legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben.

Molnár Csaba meg akarja győzni Dobrev Klárát a miniszterelnök-jelöltként való indulásról. “Én személy szerint, a DK ügyvezető alelnökeként, a DK-s kampányok örökös és hagyományos vezetőjeként, meg szeretném győzni Dobrev Klárát arról, hogy induljon miniszterelnök-jelöltként” - jelentette ki Molnár Csaba. Szerinte Dobrev Klára esélyes, jó miniszterelnöke lenne Magyarországnak, és abban is biztos, hogy képes lenne legyőzni Orbán Viktort. Azt is megjegyezte, hogy ez még nem döntés, konkrét határozat erről majd április vége felé fog születni.

Gőzerővel készül a 2022-es választási kampányra a Momentum, a párt mellett bukkant fel Bajnai Gordon neve is, tanácsadóként. Bajnai György Gordon (Szeged, 1968. március 5. –) magyar üzletember, politikus. 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.


Forrás: wikipedia

Hálátlan szerep jutott osztályrészül a magyar politikában neki, miután a totális válság felé sodródó Gyurcsány-kormány után egy évig, azaz a 2010-es választásokig vállalta a miniszterelnökséget. Népszerűségét az sem növelte, hogy az országon nagyot ütő gazdasági válság miatt több megszorító intézkedést is hozott. A 13. havi nyugdíj megszüntetése, a táppénz 10 százalékos bezuhanása és a nyugdíjkorhatár fokozatos emelésének bejelentése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az akkor kormányzó MSZP 2010-ben irtózatos vereséget szenvedett, és amilyen gyorsan eltűntek az irányításból, olyan gyorsan tűnt el Bajnai is a közéletből.

Dr. Fekete-Győr András (Budapest, 1989. április 13. –) magyar jogász, politikus, 2016 óta a Momentum Mozgalom elnöke. A 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon a párt országos listájának 1. helyén szerepel, valamint a Budapesti 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselőjelöltjeként is indul a választásokon. 2018 januárjában az amerikai Forbes magazin beválasztotta a legtehetségesebb 30 év alatti európai fiatalok 30 fős listájába közéleti kategóriában, majd márciusban a Euronews válogatta be azon tíz fős mezőnybe, amelyből egy nemzetközi szavazással eldöntik, ki kapja májusban "Az év európai embere" díjat a "European Leadership Awards 2018" keretein belül.


Forrás: wikipedia

Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4. –) magyar politikus és üzletember. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának, majd az abból vezetésével 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció pártnak az elnöke és frakcióvezetője.


Forrás: wikipedia

Jakab Péter Dénes (Miskolc, 1980. augusztus 16. –) magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A párt miskolci polgármesterjelöltje volt a 2014-es önkormányzati választáson és országgyűlési képviselőjelöltje a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson, ahol nagyon szoros versenyben lett második a Fidesz jelöltje, Csöbör Katalin mögött, végül országos listáról került be.


Forrás: wikipedia

Karácsony Gergely Szilveszter (Fehérgyarmat, 1975. június 11. –) magyar politológus, egyetemi oktató, politikus, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő (Lehet Más a Politika, majd Párbeszéd Magyarországért). Kutatási területe a választási rendszerek és a választói magatartás. A 2014-es önkormányzati választáson Budapest XIV. kerülete (Zugló) polgármesterének, a 2019-es önkormányzati választásokon Budapest főpolgármesterének választották meg. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 29. legbefolyásosabb személye.


Forrás: wikipedia

Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely, 1972. május 9. –) villamosmérnök, közgazdász, marketingszakember, politikus és történész, 2018 óta Hódmezővásárhely polgármestere. A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke.


Forrás: wikipedia