h i r d e t é s

Félnek a tanárok, a PDSZ szerint nem lesz meg a védettség a kormány iskolanytási-dátumára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
2021. április 02. - 15:10

 

A tanárok szerint öngyilkosság kinyitni az iskolákat, amíg a pedagógusok csak félig, a tanulók és a szüleik pedig egyáltalán nincsenek beoltva.

Az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe. - írja nyilatkozatában a PDSZ

Az eddigi kormányzati tájékoztatók ennek gyökeresen az ellenkezőjét kommunikálták. Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat.

A hivatalos Koronavírus-vakcina kisokos még ennél is szigorúbban határozza meg a védettség határidejét: az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül.

Ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri akormányt, hogy az eddigi kormányzati útmutatásoknak megfelelően biztosítsa minden pedagógus, oktatásban dolgozó számára a biztonságos munkavégzés feltételeit.

A jelenleg engedélyezett oltóanyagok közül a Pfizer, a Szputnyik és a Sinopharm második adagja 3 hét múlva adható be. Ezt követően a lehető legnagyobb védettség kialakulásához még 2 hétre van szükség.

Mindezek miatt azt kérik, hogy a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy olyan fiktív dátumhoz, amikor az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége biztosan nem elégséges, hanem az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot. Fontos, hogy a tömeges oltáson való részvétel ne lehessen a megfertőződés forrása, biztosítsák a távolságtartást és a higiénés követelmények betartását. 

"Nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait. Viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten. Elsősorban az egész ország – tehát nemcsak az oktatásban dolgozók – érdeke az, hogy az újranyitást követően az iskolák, óvodák ne váljanak ismét a járvány egyik fő fertőzési gócává!"

Adódik a kérdés, Ön visszaengedné a gyerekét április 19-től az oktatásba?

A PDSZ a tanárok szemszögéből közelíti meg a problémát, én pedig a szülők szemszögéből. Ha a pedagógus védetté válik, a gyerkekre kevésbé veszélyes a vírus, akkor kik lesznek még jobban kitéve a koronavírusnak? Kiket fognak fertőzni egy-egy tanítási nap után?