h i r d e t é s

Szárnycsapás nélkül öt órán át repül a világ legnagyobb repülő madara

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szárnycsapás nélkül öt órán át repül a világ legnagyobb repülő madara

2020. július 16. - 10:14

Mintegy 160 kilométert képes így megtenni.

Forrás: wikipedia

Egészen elképesztő eredményre jutott egy új kutatás: szinte szárnycsapások nélkül képes órákon át vitorlázni a légáramlatokon a világ legnagyobb madara, az andoki kondorkeselyű – szárnyfesztávolsága több mint 300 centiméter lehet, és akár 15 kilogrammot is nyomhat

Egy kutatócsoport nyolc patagóniai kondorkeselyűre erősített műszereket, amelyek több mint 250 órán keresztül rögzítettek minden repülés közben tett szárnycsapást, majd arra a megállapításra jutottak a szakemberek, hogy a madarak a levegőben töltött időnek csupán egy százalékában csapdosdnak a szárnyaikkal*, többnyire leszállás közben. Az egyik madár például több mint öt órán át repült egyetlen szárnycsapás nélkül, ami alatt megtett mintegy 160 kilométert.

A tanulmány társszerzője és az argentínai Comahuei Nemzeti Egyetem biológusa elmondta, hogy az andoki kondorkeselyűnek különleges repülési képességére dögevő életmódja miatt van szüksége, naponta ugyanis több órán át kell köröznie magas hegyek felett tetemet keresve.

A madarak számára az ég nem „üres”, hanem láthatatlan jelenségekkel: széllökésekkel, meleg levegő alkotta emelkedő áramlatokkal, földi tereptárgyak, például hegyek által felfelé lökött széláramokkal van tele. A légáramlatokon való vitorlázás megtanulásával sok madár a hosszú repülések alatt minimálisra képes csökkenteni a szárnycsapásokra fordított erőfeszítéseit. (MTI) / player.hu

* Viszonyításképpen: korábbi kutatásokból kiderült, hogy a fehér gólya és a halászsas szárazföld feletti repülései során az idő 17, valamint 25 százalékában csapdosnak szárnyaikkal.