h i r d e t é s

Szanyi Tibor pártja összeállt Thürmerékkel

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szanyi Tibor pártja összeállt Thürmerékkel

2022. január 29. - 08:22

A Magyar Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom választási szövetségben indul a 2022-es országgyűlési választásokon - írja a 24.hu

FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS

Az így felálló Baloldali Szövetség közös politikai programja a Jólléti szocializmus nevet viseli, a közös miniszterelnök-jelöltje pedig Szanyi Tibor egykori MSZP-s politikus lesz. A két párt közös listájának élén szerepelnek a pártelnökök, azaz Thürmer Gyula és Huszti Andrea, valamint Székely Sándor országgyűlési képviselő, illetve Pál Éva köztársaságielnök-jelölt is.

– Kivel álljunk össze? Thürmerékkel? – tette fel a költői kérdést még 2006-ban Horn Gyula egykori MSZP-s miniszterelnök egy MSZP-s lakossági fórumon, ahol Szanyi Tiborral együtt ültek a pulpituson. – Egyedül vagyunk, Tibor, egyedül. Te meg én. Meg a nézők – fejtette ki gondolatait Horn, Szanyi pedig szóhoz sem jutott akkor.

Thürmer a pártjával 1990 óta minden egyes választáson elindult, de sose ért el semmilyen eredményt, az utóbbi időkben már csak pár tized szavazat jutott a Munkáspártnak. (24.hu)