h i r d e t é s

Szakszervezeti szövetségek is csatlakoznak az SZFE-s diákok demonstrációjához

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakszervezeti szövetségek is csatlakoznak az SZFE-s diákok demonstrációjához

2020. október 23. - 06:10

Az esemény délután négykor kezdődik a Műegyetem rakparton, illetve hatkor az Urániánál.

Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK / Facebook

Három konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tagjai vesznek részt a Színház és Filmművészeti Egyetem október 23-ra meghirdetett vonulásos megemlékezésén. Tagjaikat ők is 16:00 órára a Műegyetem rakpartra és 18:00 órára az Urániához hívják – áll az SZFE hallgatóinak mai közleményében.

A holnapi menetrend szerint az Urániánál a Palkovicsot a mai napon, nyílt levélben, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete által támogatva kérdőre vonó MKE-s diákok és a BME, a Debreceni Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, az ELTE, a MOME, a PPKE és ZAK hallgatóinak (Titkos Egyetem szerveződés) közös felszólása és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője mellett beszédet mond Kordás László, a MASZSZ elnöke is.

PROGRAM

16:00-16:30 Gyülekező a Műegyetem Rakparton

16:30 A Nemzeti Dal indítja a vonulást

17:30 Fáklyagyújtás a Március 15-e téren, innentől a tiszteletadás jegyében néma a menet

18:00 Menet érkezése az Urániához, kezdetét veszi a megemlékezés

  • A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara játssza Beethoven „Egmont Nyitány”-át, vezényel: Juhász Bence
  • „Valami történjen! Legyen valami.” – az SZFE másodéves hallgatóinak ’56-os megemlékező műsora
  • „Titkos Egyetem” a Horváth Aladár és a FreeSZFE-FreeRoma Group feldolgozásában
  • Selmeczy György Weöres Sándor „A célról” c. verséből írt kórusművét 100 színésznő kórusa adja elő. Az Urániánál 17:45-től lehet gyülekezni, a szervezők azt kérik, akik a menetben nem vesznek részt és ide tervezik az érkezést, az Astoria felől közelítsék meg a színpadot. Kötelezővé ugyan továbbra sem tehetik, de nyomatékos kérik a résztvevőktől a maszk használatát, valamint, hogy a kellő távolságot, a lehetőségekhez mérten, tartsák.

magyarnarancs.hu