h i r d e t é s

Szakad az Új Kezdet?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakad az Új Kezdet?

2018. április 29. - 07:10

Kilépett a Gémesi György fémjelezte Új Kezdet pártból Molnár Róbert korábbi alelnök, Kübekháza polgármestere, s szombaton bejelentette ugyanezt a szándékát Köteles László, Komlóska polgármestere is.

 

A párt bemutatkozó sajtótájékoztatója. Molnár Róbert a kép bal oldalán. - Fotó: Molnár Ádám / nepszava.hu

A Népszava úgy tudja, hasonló lépést fontolgat több polgármester. Egyikük azzal indokolta ezt, hogy a pártban nem a párbeszéd, hanem az egyszemélyi döntés alapján dőlnek el ügyek. Megosztotta a tagokat, ahogyan eldőlt Gémesi György országgyűlési képviselői mandátumának sorsa. Ismeretes, hogy a gödöllői polgármester lemondott listán szerzett mandátumáról, s a választáson legsikeresebben szerepelt három jelölt közül döntöttek arról, ki üljön a parlamenti székbe. Noha a tizenegy indulóból a két legeredményesebb jelölt, Matkovich Ilona és Köteles László volt, akik a teljes Új Kezdet eredményének 44%-át adták, mégis a harmadik legeredményesebb jelölt, Mánfa polgármestere, Hohn Krisztina lett a befutó. Emögött sokan Gémesi háttérlobbiját sejtik. A tizenegy jelöltből hatan szavaztak Hohn-ra, öten Köteles Lászlóra, míg egy voksot kapott Matkovich Ilona.

Gémesi György, az Új Kezdet elnöke szerint ennél demokratikusabban nem dönthettek volna a voksról. Lapunknak azt mondta: megtehette volna, hogy megnevezi, kit látna szívesen ebben a székben, ehelyett a választmányra bízta a döntést, s titkos szavazással döntöttek a jelöltekről. - Egy új pártban mindig vannak nehézségek, de dolgozni kell tovább - tette hozzá.

 

Szerző: Doros Judit / nepszava.hu