h i r d e t é s

Szakács Árpád viccelődő zsidózással adta meg előadása alaphangját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakács Árpád viccelődő zsidózással adta meg előadása alaphangját

2020. február 17. - 11:14

A kormánypárti Mediaworks fontos embere, kultúrharcosa a Mi Hazánk szabadegyetemén szerepelt. - írja a karacsonyifilmek.hu.

Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kohn haldoklik, és a fia megkérdezi, hogy a pénz boldogít-e, mire Kohn azt mondja, hogy nem, aztán megkérdezi az elszomorodó zsidó gyerek, hogy akkor mi boldogít, mire Kohn azt mondja, hogy „A kamat, fiam.”

Ezzel a zsidóviccel indította előadását Szakács Árpád a Mi Hazánk szabadegyetemének első rendezvényén, majd a közönség nevetésére válaszul megjegyezte, hogy „Alakul a hangulat, ugye?” A kormánypárti Mediaworks központi szerkesztőségét vezető, azaz az összes megyei lap tartalmára nagy befolyással levő Szakács előadását a 444 szemlézte, és a zsidózás után is voltak csemegék.

Szakács azt fejtegette, hogy szerinte nemzetközi tudatformálás zajlik már jó ideje, aminek a célja a magyar identitás elfoglalása és megszüntetése. 

Novák Előd jobbján állva arról is értekezett Szakács Árpád, hogy Szabó Ervinnek kell

mindenképpen odaadni a kommunista ideológia terjesztésében játszott szerepéért az első helyet.

Szerinte a szabadkőműves páholyokban kitalált könyvtárhálózat volt a kommunizmus eszméjének terjesztésének egyik legfontosabb eszköze.

Szakács azt is nehezményezte, hogy Göncz Árpádról nevezték el újonnan az Árpád-híd metrómegállót. Szerinte a volt köztársasági elnök örült Trianonnak.

Szerinte példaértékű, ahogy a románok és a szlovákok identitást építettek maguknak, csak le kellene másolni, de ez nem tesszük. Ennek első lépése a tanárok anyagi megbecsülése lenne, de ez elmaradt.

Az új Nemzeti alaptanterv szerinte nem mérföldkő, csak toldozás-foldozás földkőnek, ő alapvetően átírná a történelem tantervét, viszont az irodalomban nem lát olyan nagy problémákat.

Szakács „nagy erőrendszert vagy hálózatrendszert “sem lát ebben a pillanatban, ami a magyar kultúrát, a magyar identitást támogatja.

karacsonyifilmek.hu