h i r d e t é s

Súlyos probléma került elő a vakcinákkal kapcsolatban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Súlyos probléma került elő a vakcinákkal kapcsolatban

2020. szeptember 04. - 06:31

Több milliárd ember beoltását teszi lehetetlenné egyetlen dolog: a hűtőkapacitások hiánya.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A világ népességének nagyjából kétharmada él olyan helyen, ahol a koronavírus elleni vakcinához való gyors hozzájutást jelentősen nehezítheti majd, hogy nem áll rendelkezésre a vakcinák szállításához szükséges infrastruktúra. Konkrétan az oltás fagyasztásához szükséges berendezések hiányoznak – derül ki a DHL és a McKinsey új közös tanulmányából.

Az érintett afrikai, latin-amerikai és ázsiai országokban főleg a vakcina kórházakba és oltóközpontokba szállítása és a helyszínen való tárolása ütközik majd technikai akadályokba, ezért a jelenlegi felszereltség mellett a becslések alapján körülbelül 25 fejlett ország 2,5 milliárd lakosához jut majd csak el gond nélkül a fagyasztott oltóanyag – írja a g7.hu.

A DHL logisztikai cég már több ország kormányával tárgyal arról, hogy miként lehetne a hiányzó kapacitásokat gyorsan felépíteni.

A vakcinák hatásmechanizmusa nem mind ugyanolyan technológián alapul, de számos ígéretesnek tűnő oltóanyag mRNS-alapú, ami csak nagyon alacsony hőmérsékleten szállítható. A DHL becslései szerint 2 és 8 fok közötti hőmérséklettel számolva, a jelenleg rendelkezésre álló infrastruktúra alapján a világ népességének 70 százalékát, nagyjából 5 milliárd embert lehetne oltásssal ellátni. A legrosszabb infrastruktúra Afrikában van.

A tanulmány szerint a kiszállításhoz jelentős légi közlekedési kapacitásra is szükség lesz, a következő két évben 15 ezer repülőúttal számolnak, de a helyzetet nehezíti, hogy a járvány miatt jelenleg sok olyan utasszállító járat marad ki, amely csomagot is szállít. (infostart.hu)