h i r d e t é s

Súlyos hibának tartják a HÉV államosítását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Súlyos hibának tartják a HÉV államosítását

2018. augusztus 24. - 19:26

A Magyar Liberális Párt szerint a HÉV államosításával lemondhatunk a külvárosi közlekedés rövid és hosszú távú fejlesztéséről is.

Forrás: MTI Fotó: Jászai Csaba

Súlyos hiba volt, hogy az adósságátvállalásért cserébe Tarlós István átjátszotta az államnak a HÉV-et. Kiderült ugyanis, hogy az állam rossz gazdája a budapesti tömegközlekedésnek. Az Orbán-kormány elhanyagolja a gépjárműparkot és a kötöttpályás közlekedést. Legutóbb csütörtökön szakadt le a szentendrei HÉV áramszedője, nem sokon múlott, hogy az utasok is megsérüljenek a balesetben.

A HÉV államosításával ráadásul az egységes e-jegyrendszer bevezetésétől is távolabb került a főváros. Tarlós István közlekedési koncepciója az, hogy a kormányra mutogat, ha probléma adódik. Az állam viszont egyáltalán nem törődik azzal, hogyan tudnak közlekedni a fővárosiak.

Sok milliós, légkondicionált luxusautókkal autóznak a kormány és a főváros vezetői, miközben Budapesten megfőnek a nyáron az utasok,  folyamatosan lerobbannak a nemzeti buszgyártásban készült elektromos buszok, nem hosszabbítják meg a négyes metrót, és még hosszan sorolhatnánk a problémákat.

A Liberálisok szerint arra kell bízni a közlekedés fejlesztését, aki használja. Budapestnek vissza kell adni a HÉV-et, és az évtizedes halogatás helyett mielőbb be kell vezetni az elektronikus jegyrendszert. A Liberálisok elvárják a fővárosi vezetéstől, hogy számot adjanak róla, mikor lesz bevezetve az elektronikus jegyrendszer.

Szeretnénk tudni, hogy eddig mennyi pénzt vett fel az e-jegyrendszer kiépítésére, és mire költötték el azt. Szeretnénk megtudni, hogy mi az ütemterv, és pontosan hogyan áll a beruházás. A kormánytól pedig választ szeretnénk kapni arra, hogy mit terveznek a HÉV-vel, mikor utazhatunk a XXI. századhoz és egy világvároshoz méltó, modern kocsikkal a HÉV vonalán. A Liberálisok szerint az itt élő és dolgozó emberek megérdemlik, hogy kulturált körülmények között utazhassanak.

Magyar Liberális Párt - Liberálisok