h i r d e t é s

Stop Orbán! Stop Mészáros!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Stop Orbán! Stop Mészáros!

2021. november 03. - 09:09

Folytatja „stoppos kampányát” a kormány abban a reményben, hogy a bizonytalan szavazók jelentős részét sikerül saját táborába terelnie. 

Azzal ugyanis, hogy Rogán Antal és kommunikációs gépezete Gyurcsány Ferenccel riogatja az embereket, el akarják terelni a figyelmet Orbán Viktor és körének zavaros gazdasági ügyeiről. Ma már ugyanis közhelynek számít Magyarországon az a tény, hogy Mészáros Lőrinc és sok másik oligarcha a Fidesz országlása idején igen erős „kormányzati hátszéllel” jutottak mesés vagyonokhoz. Mindezt csak úgy lehet feledtetni az emberekkel, ha ennél nagyobb bűnökkel vádolják meg azokat, akik a leváltásukra szövetkeznek. - írja a Szegedi Kattintós

A Fidesz már sokakat akart megállítani 2010 óta tartó regnálása alatt. Már alig emlékszünk rá, de az első ősellenség az államadósság volt, amely ellen kíméletlen harcot hirdetett a miniszterelnök. Ez a csata sajnos már az indulásakor elbukott, így gyorsan másik ellenfél után kellett nézniük Orbán Viktor propagandistáinak. Jött a rezsiharc, majd Soros György és a migránsok, ment az izmozás Brüsszellel, most pedig ott tartunk, hogy Gyurcsány Ferencet és csatlósait kell megfékezni.

Ez is jól jelzi, hogy Orbán Viktor lételeme a harc, mert ha nincs ellenség, akkor az emberek elkezdenek olyan dolgokkal foglalkozni, melyek kellemetlenek lehetnek a kormány számára. Ilyen téma például a korrupció, ami egészen új szintre lépett az utóbbi évtizedben az országban, így egyre fontosabb ütőkártya a politikai ellenzék számára. Amikor már ennyire nyilvánvaló, hogy a legfelsőbb politikai körök közvetlen támogatásával gazdagodnak vállalkozók Magyarországon, akkor már nem elég egyszerűen tagadni a vádakat, hiszen meglehetősen nevetségesen hangozna egy magas rangú kormánytisztviselő szájából azt hallani, hogy az országban nincs rendszerszintű korrupció.

Ilyenkor jönnek azok a kommunikációs trükkök, hogy amikor egy téma túl kellemetlen számunkra, akkor kell egy másik ügyet találni, ami majd elnyomja, de legalábbis csökkenti az előző súlyát. Mivel a korrupció mellett számos kínos ügy került terítékre a Fidesz kormányzása óta, az új témák keresése és felépítése hihetetlen módon felgyorsult az utóbbi években. Mintha egy véget nem érő versenyfutás tanúi lennénk, melyben a propagandisták rendre vissza tudták venni a vezetést az ellenzéktől annak ellenére, hogy kínos témák sorát kellett hatástalanítaniuk.

Azt követően pedig, hogy a főpolgármester és Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára egyaránt elvérzett az előválasztási versengésben, Karácsony Gergelyt egyszerűen lecserélték Márki-Zay Péterre a plakátokon.

Mielőtt megemelnénk a kalapunkat Rogán Antal és csapata előtt, tisztáznunk kell valamit: A kommunikációs területen aratott kormányzati győzelmek nem hoznak semmi kézzel fogható értéket az ország számára, csupán arra jók hogy megváltoztassák a társadalmi diskurzus irányát és dinamikáját. A propaganda pusztán elfedi a valós problémákat, illetve újakat emel be a közbeszédbe, sokszor olyanokat, melyek nem is valósak. Ezért nem látjuk már a sok stop táblától az erdőt, ezért nem képes egy polgár színtisztán külön választani a valós tényeket és a kormány által sulykolt propagandát.

Ez a tény a mostani, Gyurcsány Ferenc gonoszságára felépített kampányban csúcsosodik ki leginkább. A volt miniszterelnök kétségtelenül egy megosztó figura, de a patás ördög visszatérését láttatni abban, ha valamilyen szövetség részvevőjeként ismét a hatalom közelébe ér, finoman szólva is túlzás. Ennek ellenére még az ellenzéki érzelmű választók táborában is hasadást sikerült elérnie az ellenzéki előválasztásra időzített Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! kampánynak. Azt követően pedig, hogy a főpolgármester és Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára egyaránt elvérzett az előválasztási versengésben, Karácsony Gergelyt egyszerűen lecserélték Márki-Zay Péterre a plakátokon.

Nem lenne sportszerűtlen, ha az ellenzék saját fegyverét fordítaná a kormányzati propaganda hadsereg ellen, hiszen a „Stop!” kampányt is lenyúlta a Fidesz. Nem is akárkitől, egykori fő ellenségüktől, a Szabad Demokraták Szövetségétől. A liberális párt ugyanis nagyrészt az egykori Lop Stop kampányának köszönhetően győzte le a Fideszt 2002-ben, és az MSZP-vel közösen távolította el a hatalomból Orbán Viktort. Adódik egy újabb „stoppos” kampány az ellenzék számára, hiszen ma is sok dolog van, amit meg kéne állítani Magyarországon. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki ellopja tőrödet, úgy tudod visszalopni, hogy senki se fog panaszt tenni, hiszen csak a sajátodat szerezted vissza.” (Szegedi Kattintós)