De, az állandóan harcban álló kései honvédő, elődjétől eltérően nem, most sem vérmocskos ütközetbe bocsátkozott.

Rajtaütött egy teljes, autentikus házasuló szerkóban véletlenül arra tévedt ifjú páron, és kézcsókkal, hajlongva gratulált a nép egyszerű – Novák Katalin családprogramjának végrehajtására készülő – gyermekein, akik a meghatottságtól aléltan pózoltak a Közkedvelt oldalán a véletlenül odatévedt fotósoknak.

Mátyás király. Elvegyülünk kérem! Álruha nélkül.
Mi sosem hazudunk! Álruhát sem! Nem is félünk utcai merénytől. Látta ott valaki a TEK páncélozott autókonvoját?
Mert bár Karácsony (Demszky példáját követve) kerékpáron közlekedik (a nyomorult, szerencsétlen, alkalmatlan, a nyelvvizsga mellett jogosítványt se bírt szerezni!), mink viszont utcai embereket ölelgetünk. Méghozzá golyóálló mellény nélkül! Ezt kapd ki, Lajos!

És nem először, kérem!

Emlékszünk a szotyi-rágós ücsörgésekre a meccseken? Igaz, a VIP-szektorban! De hát, az mindegy! Megmutatkoztunk a nép egyszerű gyermekei közt. Majdnem közt.

Széles mozdulattal a minap téptük le, hajítottuk el a legyőzött járvány utolsó jelképét, a későn felöltött (mit nekem járvány!), gyűlölt maszkot.
Közvetlenül egy valaha volt "ne szemetelj!" tábla helyére.
Mert nekünk kérem, bár a klímakatasztrófáról enyhén szólva nem vagyunk meggyőződve, a környezet védelme az első!

Emlékszünk 2015 híres-vészes viharára? (Azt hittük, e tornádó kuriózum, mára szokvány, hetente előforduló esetté vált.)
Az egész ország hömpölygő áradattá vált, közlekedni csak traktorral vagy tankkal lehetett. Meg terepjáróval. Már, akinek. Például Orbánnak.
Aki egész véletlenül, a tatabányai pihenő mellett elhaladva, észrevett egy a viharban császkáló, mint kiderült, egész véletlenül erdélyi párt, akik ugyan (csakúgy, mint a miniszterelnök úr) nem tudtak értelmes magyarázattal szolgálni, hogy honnan, hová, minek, emez ítéletidőben, de csak azért nem, mert nem kérdezték meg őket a véletlenül szintén ott termett sajtósok-fotósok.

Helyette hálálkodtak: az Úristen küldte a Miniszterelnök Urat (mégpedig teljes biztonsági kíséret és páncélzat nélkül, ahogy még a klozetbe se megy ki), hogy megmentse hitvány póri életünket (és velünk együtt egész Erdélyországot)!

Emlékszünk a fejkendős vénasszonyra, aki alázatosan kézcsókkal illette a hűbérurat? (Bár nem tudjuk, hogy a jobbágyoknak emez kései ivadéka önszorgalmúan nyilvánult meg, vagy a plébános úr előzetes, jóindulatú útmutatása is besegített.)

Emlékszünk a "Vlagyimir Putyin Baráti Kört" képviselő két vénasszony lelkes ovációjára?
Igaz, ők tán azt hitték, még mindig Brezsnyevnek kell hurrázniuk, mint a régi szép időkben, amikor nem kigúnyolták, hanem kitüntethették őket a pártfeladat lelkes végrehajtásáért.

Ezek mind a nép egyszerű gyermekeinek spontán szeretetrohamaiként kerülnek be az annalesekbe, és ami még fontosabb, a nép egyszerű gyermekeinek élménytárába. Hogy szeressenek! Hiszen, látható: én is szeretem őket.
Mint magam is a nép egyszerű gyermeke!

Igaz, az ifjú párról se perc alatt megállapították, hogy az MNB reklámarcai.
Külön és együtt. De hát, ettől még házasodhatnak! Matolcsy szolgálatában egymásba szerettek.

Tündérmese! Mint ez az egész show-műsor.

Miközben Orbán menekülő-alagutakat ásat mindenütt, ahol előfordulhat.
És egy egész kommandó védi a polgárok szeretetétől.

Valaki, gonosz ember, föltette a kérdést: a kézcsók után megvan a gyűrű?