h i r d e t é s

Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus ellen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus ellen

2020. március 30. - 11:35

A milliárdos segíteni szeretné szülővárosát. - írja a propeller.hu.

Illusztráció: 24.hu

A Nyílt Társadalom Alapítvány közleménye szerint Soros György 1 millió euróval támogatja Budapestet a koronavírus elleni küzdelemben.

Soros azt írja, hogy mindenki veszélyben van a járványban, de sokakat különösen fenyeget, úgy mint az idősotthonokban élőket és a hajléktalanokat, akikből egyre több lehet, mert sokan veszítik el a munkájukat. Szerinte emiatt az önkormányzatok, amelyek amúgy is szűkös keretből gazdálkodnak, most hatalmas szociális problémákkal találják majd szembe magukat.

Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között

- írja indoklásában Soros György.

Most szülővárosa iránti szolidartás jegyében adományoz.

propeller.hu