h i r d e t é s

Soros György 360 millió forinttal támogatja azokat a magyar művészeket, akik a Fidesz-maffia alatt nem kapnak állami pénzt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Soros György 360 millió forinttal támogatja azokat a magyar művészeket, akik a Fidesz-maffia alatt nem kapnak állami pénzt

2019. július 17. - 12:31

Nemes cselekedet. - írja a nyugatifeny.hu.

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke, Patrick Gaspard a csütörtöki Népszavában megjelent cikkében jelentette be, hogy a társaság

360 millió forintot

adományoz a Summa Artium művészettámogató szervezetnek.

A Summa Artium 2003-ban, Budapesten jött létre “azzal a céllal, hogy a független művészek számára elérhetővé tegye a vállalati és magánszektorból érkező támogatásokat”.

Patrick Gaspard a cikkben hangsúlyozza:

Mindannyian tudjuk, hogy manapság Magyarországon a kormányzati ellenőrzés árnya mindent beborít, a kultúrát és a művészetet is.

Magyarország, a rendszerváltás minden reményét megcsúfolva, nem a szabad gondolat, a művészet szabadságának hazája többé.

Ilyen időkben a művészek jelenítik meg függetlenségükkel és a sokféleségükkel a társadalom kollektív lelkiismeretét. Kiállnak és megkérdezik: kik vagyunk és miképpen élünk együtt? Nem fogadják el, hogy a kultúrát a politikai szempontok alapján osztogatott pénz határozza meg.

Patrick Gaspard reméli, hogy a támogatással megvalósulhatnak azok a művészeti és kulturális projektek, amelyek a Magyarországon uralkodó körülmények között nem reménykedhetnek állami támogatásban.

A miniszterelnök a művészet segítségével kívánja megerősíteni a monolit nemzeti mítoszokat és politikailag hasznosnak ítélt téveszméket. Talán elég sokat fizet ezért, de a gyűlölködő politikai megrendelés nem hozhat létre művészi értékeket

– fogalmaz Gaspard.

nyugatifeny.hu