h i r d e t é s

Soros azt mondta, hogy Magyarország Orbán maffia állama

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Soros azt mondta, hogy Magyarország Orbán maffia állama

2021. június 20. - 07:50

A CEU évzárója kapcsán fejtette ki gondolatait az egyetem alapító atyja, aki a rendszerváltás előtt Orbán Viktor tanulását is támogatta. 

Soros György beszédet mond a CEU bécsi kampuszának megnyitóján 2019. november 15-én - Forrás: CEU/Végel Dániel/MTVA

Soros György, aki már elmúlt kilencven éves, most arról beszélt online a CEU végzős hallgatóinak, azért kellett az egyetemet részben Bécsbe költöztetni, mert Ausztriában demokrácia van. Magyarországról Orbán Viktor miniszterelnök azt állítja, hogy illiberális demokrácia, de valójában jobban illik rá a maffia állam kifejezés – hangsúlyozta Soros György.

A maffiaállam kifejezést Magyar Bálint, az SZDSZ egykori vezetője alkalmazta a nemzeti együttműködés rendszerére, melyet Orbán Viktor 2010 óta alakított ki Magyarországon.

Soros és a Marshall segély

A rendszerváltás idején Soros György tisztában volt azzal, hogy Magyarországnak és a többi demokráciává vált egykori szocialista országnak Európa szegényebbik felében, szüksége van komoly pénzügyi támogatásra ahhoz, hogy versenyképes rendszert alakithasson ki, és főként: emelni tudja a lakosság életszínvonalát. Soros György ezért az óriási államadósságok elengedését és Marshall segélyt javasolt, de a nyugati hatalmak – élükön az Egyesült Államokkal – ezt elutasították. Az ok meglehetősen nyilvánvaló: az USA azért támogatta az európai gazdaságokat, hogy a társadalmak megszabaduljanak a fasiszta örökségtől és ne essenek a kommunista kísértés csapdájába. 1990-ben a kelet-európai országok számára nemigen volt más alternatíva, ezért Washingtonban joggal kérdezhették: miért adjunk pénzt valamiért, ami ingyen is megvan!

Soros most Kína miatt aggódik

Orbán Viktor nyilvánvalóan alternatívát keres a nyugati partnerekkel szemben, ezért barátkozik Moszkvával és Pekinggel. Soros György emiatt elítéli a magyar miniszterelnököt – éppúgy mint a washingtoni diplomácia, melyet Tony Blinken irányít. Az amerikai külügyminiszter családja Soros György baráti köréhez tartozik. Az idősebb Blinken amikor budapesti nagykövet volt, akkor támogatta a CEU könyvtárát.

Az USA igyekszik újra megteremteni a nyugati világ egységét, de ehhez elég kevés eszköz áll a rendelkezésére. Biden elnök az 1945-ös emlékekre hivatkozik, nem véletlenül a partraszállás 77-ik évfordulóján jött Európába. Csakhogy akkor az Egyesült Államok volt az egyetlen világhatalom. Mindenki más rengeteget veszített a második világháborúban. Ma viszont a feltörekvő Kína reális alternatívát jelenthet. Ez kiderült amikor a Huawei 5G rendszerrel jelentkezett Európában. Washington igyekszik erről lebeszélni európai szövetségeseit, de maga nem kínál reális alternatívát! A nyugati világnak egyelőre nincs versenyképes 5G rendszere.

Kína időközben az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnere lett – az USA-t megelőzve. A pandemiát követő gazdasági válságot Kína sokkal hatékonyabban kezelte mint az USA vagy Európa.

A Kína ellenesség nem tűnik túlságosan kifizetődő vállalkozásnak különösen, hogy az USA – ból csak tilalmak érkeznek Európába, de pénz és technológia nem. (fuhu.hu)