h i r d e t é s

Sok százan tüntetnek Iványi Gáborék mellett

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok százan tüntetnek Iványi Gáborék mellett

2022. február 21. - 18:56

Közel harminc egyenruhás, sárga mellényes, fekete arcmaszkot viselő NAV-os szállta meg hétfőn reggel a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület budapesti Dankó utcai székházát. Szolidaritási akcióval tiltakozik az ellenzék Iványi Gábor meghurcolása ellen.

Forrás: HVG/Facebook

Az egyesület vezetője, Iványi Gábor a Népszavának a helyszínen azt mondta, nyilvánvalóan politikai üzenetről van szó, miután a személye felvetődött államfő-jelöltként, s több kormánykritikus megjegyzést is tett. Szavai szerint az állam egy jogerős strasbourgi bírósági ítélet ellenére sem hajlandó rendezni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházának státuszát, így évekig nem juthattak hozzá a vallási tevékenységet végző szervezeteknek járó egyszázaléknyi adóhoz.

Később a helyszínre érkező Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: tizenkét milliárd forinttal adósa a magyar állam a hajléktalanokat segítő, szegényeket támogató egyesületnek. Iványi Gábor arról beszélt a rögtönzött sajtótájékoztatón, hogy ma gyalázatos dolgok történnek Magyarországon, az adóhatóságnak pedig nem azokat kellene üldöznie, akik a szegényeket segítik, hanem azokat, akik magánrepülőgépeken röpködnek Dubaiba, elvettek házakat, földeket, és kisemmizték az országot. Azt is mondta: ő egy nagyobb úr előtt felel, a „kis istenek” nem érdeklik, nem szolgája ennek a rendszernek, és számára az állam nem a kormányt jelenti, hanem az állampolgárokat.

A helyszínen tartózkodó munkatársunk tudósítása szerint hosszú ideig nem derült ki, valójában milyen jogalappal érkeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyenruhásai a házkutatási paranccsal, ezt ugyanis a helyszínen nem árulták el a sajtó jelenlétében Iványi Gábornak.

Délután a NAV kiadott egy közleményt, amely szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterületéről érkező bűnügyi tájékoztatás alapján. A büntetőeljárás során okirati bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása vált szükségessé ezért a NAV nyomozói 2022. február 21-én kutatást tartottak a nyomozás során beazonosított irattárolási helyeken. Hozzátették: mivel ez a nyomozást jelenleg is folyamatban van, nem hoznak nyilvánosságra egyéb részleteket.

Iványi Gábor és egyesülete mellette számos politikus kifejezte szolidaritását: így tett Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Róna Péter az ellenzék államfőjelöltje, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, a helyszínen pedig mások mellett Szél Bernadett, Szabó Tímea, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gurmai Zita, Schmuck Erzsébet, Lukácsi Katalin, valamint művészek és civilek voltak jelen. Úgy tudjuk, este hat óra előtt egy orvos érkezett a helyszínre, mert az épületbe végül bejutó Iványi Gábor rosszul lett, de további részletekről nem kaptunk információt.

Több százan gyűltek össze a szolidaritási gyűlésre.

Közös ellenzéki sajtótájékoztató

Jámbor András a tüntetésen arról beszélt, soha nem látott még ennyi rendőrt Józsefvárosban. Mint mondta, azért küzdenek, hogy a Fidesz-hatalom tűnjön el az országból. Ne azokat zargassa, akik a közösségért tesznek, hanem azokat, akik ellopják a pénzt - fogalmazott. Szerinte miközben az állam 12 milliárddal tartozik Iványiéknak, rájuk küldi a NAV-ot, hogy ellehetetlenítsék a szolgáltatásokat, amit nyújtanak. Mint mondta, olyan országot akarnak, ahol a közösség tagjai segítik egymást, erről kell dönteni április 3-án.

Pikó András polgármester is felszólalt, azt mondta: amikor Iványi Gábort védik, amikor támogatják az egyesületet, valójában nem egy ember, egy ügy, hanem az emberi segítőkészség olyan minősége mellé állnak, amit ők maguk sosem tudnak elérni, de vannak ilyen emberek. Szerinte életükben ezek az emberek mindig "a hatalom által üldötzött páriák", mint Iványi Gábor. A hatalom soha nem viselheti a csak magasabb erkölcsi parancsoknak engedelmeskedőket - hangsúlyozta. Pikó azt mondta: Iványiéktól törvénytelenül vették el az egyházi státuszt, és tudni lehet, hogy adósságba keveredtek a kormány miatt, és most őket teszik bűnössé.

Lukácsi Katalin, az Egységben Magyarországért egyházpolitikai kabinetvezetője szerint az Orbán-kormány egyházellenes és keresztényüldöző. Erkölcsileg már megbuktak, április 3-án jogilag is meg fognak bukni - mondta, majd a Bibliából idézett. Felszólította Azbej Tristant, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetőjét, hogy cselekedjen, itt az idő, nem "messzi galaxisokba kell utazni", keresni valakit, akit üldöznek, hanem itt kell tenni, és most. Szerinte a kormány hazugsága lelepleződött, a kormány nem kereszténydemokrata. Iványi Gábort bátorította, hogy "bírja ki ezta  pár napot, ami hátravan", és egy következő kormány kárpótolni fogja.

A jobbikos Dudás Róbert azt mondta, egyenesen a parlamentől érkeztek, már akkor itt voltak a helyszínen, amikor megkezdődtek az események. Szerinte ha ma kiállnak Iványi mellett, számítani kell rá, hogy holnap is ki kell állni valaki mellett, mert a kormány kiépített egy rendszert, amelyben senki nem érezheti magát biztonságban, ha másképp gondolkozik. A politikus is a Völner-üggyel hasonlította össze az ügyet, mert szerinte miközben Iványiékat vegzálják, Völner Pál még szabadlábon van, sőt, "az is lehet, hogy ma bent volt a parlamentben szavazni".

A szintén jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita azt mondta, az elmúlt órákban megtapasztalhatták, milyen az Orbán-rendszer: ideküldik "a kutyáikat", akik elállják a jogos tulajdonos elől a lépcsőt. Szerinte a NAV-osok "parancsot teljesítettek, de megtették". Mint fogalmazott, a kormány retteg, az ellenzék azért fog dolgozni, hogy segítsék az elesetteket, ahogy Iványi Gábor is teszi.

A DK-s Arató Gergely beszédét úgy kezdte: vannak idők, mikor a bűn válik erénnyé, és az erény bűnné. Szerinte a kormánynak ma bűn, ha valaki a legelesettebbekkel foglalkozik, ha kimondja, hogy szegények élnek közöttünk, és kimondják, hogy vannak, akik kívül vannak a társadalmon, mert ez leleplezi, hogy képmutató az a kormány, amely a kereszténységre hivatkozik, de megtapos minden értéket. A mai intézkedésekkel szegény gyerekektől veszi el a kormány az uzsonnát, és beteg emberektől a segítséget, az ápolást, tönkreteszik az emberséget, ami összeköt minket. "Nem hagyjuk, hogy elvegyék a szolidaritást, a szeretetet, az emberséget" - fogalmazott.

Az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet azt mondta, személyesen ma ismerte meg Iványi Gábort, eddig csak a munkásságát ismerte. Iványi fantasztikus türelemmel viselte a mai megpróbáltatásokat - tette hozzá. Felidézte az eseményeket, hogy nem kaptak választ, nem engedték be őket az alapítvány irodájában, a sajtót pedig távol akarták tartani, ami szerinte elfogadhatatlan. Ki kell állni az olyanok mellett, akiknek sélja az emberek segítése, a szegénység felszámolása, és azok segítése, akiknek nincs otthona - sorolta a politikus, hangsúlyozva: ehhez olyan emberekre van szükség, mint Iványi Gábor. Szerinte inkább "a Mészáros Lőrinceket kellene felelősségre vonni".

Gurmai Zita, az MSZP politikusa azt mondta: az egyesület több intézményében is elrendelték a házkutatást, a gyanú a határozatban azonban "nagyon nincs kifejtve, és nincs egyáltalán alátámasztva". Bérszámfejtő program-adatok, kifizetések, költségtérítések, a munkavállalók munkaköri leírásai és jelenléti ívei, szinte minden bizonylat - ez érdekli a NAV-osokat, akik szerinte túszul ejtették Iványi Gábor testvérét, Andrást. Szerinte az, hogy a NAV-osok betörtek az irodába, és lecserélték a zárakat, az nem demokrácia. Orbán Viktor kicsinyes bosszúból vette el az egyházi státuszt tőlük - fogalmazott. A kormány azóta a közösség által üzemeltetett iskolák támogatását is visszavágta, 2020 őszén a Fidesz a gázszolgáltatást akarta megszüntetni Iványiék intézményeiben - idézte fel Gurmai.

A Momentum elnöke, Donáth Anna elmondta, hogy most viszik ki a lefoglalt iratokat és adathordozókat az épületből. Arra kért mindenkit, hogy fejezzék ki a véleményüket, erre a tömeg fújogni és huhogni kezdett.

"Veled vagyunk, Gábor" - skandálta a tömeg, amikor Iványi Gábor az emelvényre lépett. Iványi köszönetet mondott mindenkinek, aki eljött, mondván, amikor mások hasonló helyzetbe kerülnek, akkor ő is megy. Elmondta, hogy reggel 9-kor megjelent az egyesületnél nagyjából 30 személy, de kiderült, hogy két helyszínen folyik akció. Arra kért mindenkit, hogy ne bántsák a NAV munkatársait, egyikük elmondta neki, hogy négy gyermeke van, akiket el kell tartania, Iványi pedig meghívta, hogy dolgozzon inkább náluk. Iványi az egyik helyszín jegyzőkönyvét tartotta a kezében beszéde közben. Elmondta, hogy az öccsét eljárás alá vonták, túszul ejtették, ez a jegyzőkönyvben is benne van. Az eljárás az egyházuk ellen zajlott, annak intézményei ellen - tette hozzá.

Számítógépeket foglaltak le, egy speciális óvoda, több iskola, két idősotthon, a lelkészképző főiskola is szerepelt a listán, ahonnan ezeket az eszközöket elvitték. Könyvelési dokumentumok, iratok kerültek a NAV-osok zsákjaiba, de érkezésükkor elfelejtették elmondani, miért jöttek ide 

- fogalmazott Iványi, hozzátéve: a NAV-osok számára volt egy helyiség, ahol olyan iratokat tároltak, ami érdekes lehet az adóhatóság számára, szerinte egyedül ide nem mentek be.

Iványi azt mondta, a határozatban nincs benne, mit keresnek, állítólag az egyesületből kaptak feljelentést, de az elmúlt időszakban szerinte több munkatársa is kapott olyan levelet, amiben az állt, hogy jelentségk fel őket, ezért írtak a NAV-nak egy levelet, hogy ne zaklassák a kollégáikat.

Szerinte ami történt, az a kampányban egy öngól: olyan Magyarországra vágynak, ahol nem kell többé félni, ahol a törvényhozásban nem szenteste hozzák salátatörvény formájában azokat a jogszabályokat, amelyek meghatározzák az életünket, szerinte az egyházügyi törvény is ilyen. "Amikor az emberek alusznak, akkor jár a sátán közöttünk és veti a konkolyt" - mondta a Bibliából idézve.

2017 óta az állam nem fizeti azt, amit egyébként a strasbourgi törvény megállapított, azt üzenték cinikusan, hogy forduljanak újra a bírósághoz - idézte fel Iványi Gábor, hozzátéve, 12 milliárddal tartozik nekik a magyar állam, ez enm olyan adomány, amit "kedvenc szervezetek kapnak", hanem ez törvényesen járna. Azt mondta, kormányváltás esetén napokon belül be tudnák fizetni az összeget, amivel a NAV-nak tartoznak.

Karácsony Gergely főpolgármester beszédében azt mondta: szerinte a NAV Orbán Viktor megmaradt lelkiismeretét kereste, de nem találta meg. Szerinte Iványi azért szúrja Orbán szemét, mert emlékezteti egykori önmagára, a dewmokratára, arra a fiatal családapára, akinek gyermekeit Iványi Gábor keresztelte. Orbán ma nem a köz érdekét képviseli, hanem a saját magáét - jelentette ki. Szerinte az az ellenzék dolga, hogy erőt merítsen Iványiból, mert ma ő a magyar nemzet leliismerete. Amíg vannak Iványi Gáborok, addig a magyar nép demokráciára méltó nép, ezt a népet Iványi képviseli, és nem Orbán Viktor - fogalmazott.

Felidézte, hogy Iványi Budapest díszpolgára lett nemrég, majd úgy fogalmazott: legyen Iványi a magyar nép díszpolgára. 

"Valamit énekelni kellene" - szólt újra Iványi Gábor, mire a tömeg elkezdte énekelni a Himnuszt. atv.hu / Népszava