h i r d e t é s

Sok a tüdőgyulladásos beteg a háziorvosoknál

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok a tüdőgyulladásos beteg a háziorvosoknál

2020. március 12. - 17:06

Az utóbbi hetekben egyre több tüdőgyulladásos beteg jelentkezett náluk, ami miatt nem lesz könnyű megkülönböztetni a koronavírusos esetet a „sima” tüdőgyulladástól.

Olaszországból hazatért utasok testhőmérsékletét mérik a milánói járat érkezése után a debreceni repülőtéren 2020. február 25-én. A nemzetközi repülőtereken az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A háziorvosok szerint egyelőre még nem jelentek meg a pánikban lévő, magukat koronavírusosnak érző betegek, sőt mintha a járványtól tartva a megszokottnál is kevesebben mennének most orvoshoz. - írja a Magyar Hang

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábban közölte, hogy egyáltalán nem állnak rendelkezésre az orvosok, nővérek, szakdolgozók koronavírustól való védelméhez szükséges eszközök.

Hvg.hu pedig csütörtökön arról írt, hogy a szerdán megkeresett több mint fél tucat budapesti és vidéki háziorvos közül nem találtak olyat, akinek lett volna nemhogy készlete, legalább egyetlen szettje a fertőzés ellen egyedüli védelmet jelentő FFP 3-as besorolású maszkból, egyszer használatos védőruhából és szemüvegből álló védőöltözetből.

Egy budapesti háziorvos szerint a felkészítésük a koronavírusra abból áll, hogy el lehet menni 1 doboz, vagyis 50 darab sebészi maszkért, ennyi a központi ellátás. Azt keserűen tette hozzá, hogy az egyszer használatos eszköz a vírus elleni védekezésre nem alkalmas, legfeljebb a fertőzés továbbadásának veszélyét csökkenti.

Egy dél-pesti szakorvosi rendelő háziorvosainak – ritka kivételként – az önkormányzat biztosított néhány tucat FFP 3-as besorolású félálarcot, mindenhol másutt azonban maguknak kell megvenniük, amivel pillanatnyilag nem az a legnagyobb gond, hogy a kettő-négy óránként cserélendő eszköznek háromezer forint darabja, hanem, hogy nem is lehet hozzájutni, mert továbbra is hiánycikk – írta a Hvg.hu.

A háziorvosok egybehangzó állítása szerint egyelőre egyébként még nem jelentek meg a pánikban lévő, magukat koronavírusosnak érző betegek, sőt mintha a járványtól tartva a megszokottnál is kevesebben mennének most orvoshoz. Viszont a korábbi hetekben mindannyiuk szerint nagyon sok tüdőgyulladásos beteg jelentkezett, emiatt, ha a fertőzés tömegesen megjelenik, szerintük nem lesz könnyű megkülönböztetni a koronavírusos esetet a „sima” tüdőgyulladástól.

A Hvg.hu-nak nyilatkozó érintettek pedig úgy látják: ők jószerével tehetetlenek, így szerintük csak az emberek felelősségtudatán múlik majd, sikerül-e a kordában tartani a járványt – például, mert fegyelmezetten otthon maradnak (különösen külföldi tartózkodás után), nem rohannak gyanús panaszaikkal a rendelőbe, vagy a sürgősségi ügyeletre, hanem telefonon kérnek segítséget.

Fogalmam sincs, mi lesz, ha tényleg kitör a járvány. Mi nem fogjuk tudni győzni, az biztos – mondta egy vidéki kisváros háziorvosa.

Nem látja sokkal fényesebben a helyzetet a portálnak nyilatkozó Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, oxyológus szakorvos sem: szerinte nagyon sok olyan intézkedés van, amit, ha nem akar az ország teljesen védtelenül állni a járvány előtt, képletesen szólva már tegnap, sőt a múlt héten meg kell volna hozni.

A legeslegfontosabb szerinte is az, hogy az egészségügyi dolgozók jussanak-juthassanak hozzá a szükséges védőfelszereléshez. Az olaszországi helyzet kialakulásában – emlékezetes – igen komoly szerepe volt annak, hogy az orvosok-ápolók csak későn kezdték el viselni a védőeszközöket, így maguk is erősen hozzájárultak a járvány terjedéséhez.

A betöltetlen praxisok miatt így is több százezer ember él ma Magyarországon úgy, hogy nincsen háziorvosa, ha meglévők kidőlnek, az tovább rontja a helyzetet, az „első védvonal” kiesése pedig egyértelműen azzal jár majd, hogy az ijedt betegek eggyel feljebb, az amúgy is leterhelt sürgősségi osztályokon jelentkeznek majd a tüneteikkel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint egyébként „jelenleg minden kórházban bőségesen rendelkezésre állnak a megfelelő védőeszközök az orvosok, a nővérek és a szakdolgozók számára”. Hangsúlyozták, hogy a mentők védőruhában szállítják be mindazokat, akiknél csak felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, a kórházakban pedig védőruhás orvosok vizsgálják az embereket.

A MOK és az Emmi között egyébként éles üzenetváltás is volt. A Magyar Orvosi Kamara szerdai sajtótájékoztatóján ugyanis arról is beszéltek, hogy a koronavírus-helyzetre való tekintettel semmilyen olyan akciót nem indítanak, ami a betegellátás biztonságát veszélyezteti, de a kamara a mai napon letétbe helyezi az önkéntes túlmunka felmondását.

Közölték, hogy továbbra is folynak a bértárgyalások, amik még nyitottak. – A kezdő orvosok óránként nettó 900 forintot keresnek, a szakorvosok 1200-at, koronavírus-helyzetkor is. Több párhuzamos állásban dolgoznak, kimerültek, magas a rákbetegség kialakulása a körükben, alig látják a családjukat – írta a MOK.

Az Emmi erre úgy reagált még szerdán az MTI-nek, hogy az orvosi kamara vészhelyzetben próbálja zsarolni a kormányt. Kifejtették: „További hatvanezer olyan speciális maszk van, amely a legnagyobb biztonságot garantálja azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik naponta szoros kapcsolatba kerülnek az új koronavírusos betegekkel és fertőzésgyanús emberekkel”.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ új eljárásrendje biztosítja, hogy a háziorvosok a lehető legkevésbé találkozzanak azokkal, akiknél felmerülhet a koronavírus-fertőzés – írta a tárca. Szerintük a MOK vezetésében ülő orvosoknak tudniuk kell, hogy a háziorvosoknak maguknak kötelességük biztosítani a működésükhöz szükséges feltételeket. – A betegeik biztonságán túl a sajátjukért is felelnek. Ha kell, az állam kisegíti őket, most például védőmaszkokkal – írta az Emmi.

Ezt a közleményt viszont a MOK minősítette úgy az Index cikke szerint, hogy az az orvosokkal szembeni hangulatkeltés.

magyarhang.org