h i r d e t é s

Soha nem lesz vége a járványnak, ha a gyerekeket kihagyjuk az oltásból

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Soha nem lesz vége a járványnak, ha a gyerekeket kihagyjuk az oltásból

2021. április 04. - 07:54

Egyre több gyerek kerül súlyos állapotba a koronavírus miatt. A szakember szerint sosem lesz vége a járványnak, ha a lakosság 20 százalékát: a gyerekeket kihagyjuk az oltásból. Az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna már elkezdte a teszteléseket, de Izraelben már oltják is a 12 éven felülieket. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

„Soha nem lesz vége, ha a gyerekeket kihagyjuk”

Póta György, gyermekorvos az ATV Start című műsorának hétfő reggeli adásában azt mondta, szerinte feltétlenül szükséges lenne beoltani a gyerekeket. A számokat látva szerinte soha nem lesz vége a járványnak, ha a lakosság 20 százalékát: a gyerekeket kihagyjuk az oltásból.

Az előző hullám tetőzésekor Póta Györgynél 2-3 korona-gyanús vagy tesztelendő, esetleg pozitív gyermek fordult meg hetente. Mostanra ez a szám napi 3-4-re emelkedett.

De egyre több gyerek kerül súlyos állapotba is, így Póta György szerint azoknak a szülőknek, akik nem szeretnék beoltani a gyermeküket, érdemes lenne elbeszélgetni olyan szülőkkel, akiknek a gyerekei súlyos állapotban fekszenek a kórházban.

A gyermekorvos a Heti Naplónak azt mondta: természetesen alapfeltétel, hogy az oltóanyagok átessenek egy részletes szakmai vizsgálaton. De amint a forgalomban lévő vakcinákról megállapítják, hogy biztonsággal adhatók gyerekeknek, nagyon fontosnak tartja, hogy őket is beoltsák.

Velkey György a Heti Naplónak arról számolt be, hogy olyan gyermek is van Magyarországon, akinél a vírusfertőzés következtében súlyos, tartós szívelégtelensége alakult ki. De arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi korlátozásokkal teli hétköznapok sem pszichológiai, sem szociológiai szempontból sem életszerűek, és komoly hatásai vannak a gyermekekre nézve.

„Tehát ez egy nagyon komoly dolog, amit jó lenne megelőzni” – vélekedett a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki szerint gyerekek tízezrei, százezrei, milliói maradnak életben amiatt, mert a védőoltásokat alkalmazni tudják a szakemberek. „Ezzel kapcsolatban évszázados tapasztalata van a gyerekgyógyászatnak” – fogalmazott Velkey.

Hangsúlyozta: szó sincs róla, hogy bárki gyerekeken akarna végrehajtani kísérleteket, hiszen ezek nem is kísérletek, hanem ellenőrzött körülmények között zajló klinikai vizsgálatok. Amikor ezeknek a klinikai vizsgálatoknak az eredményei megvannak, és 100 százalékosan kijelenthető az, hogy az oltás a gyerekek számára is biztonságos, akkor kezdik el csak az oltást.

A rubeola elleni oltás kifejlesztője szerint a gyerekek és a tinédzserek oltása lehet a kulcs a járvány visszaszorításához, éppen ezért az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna is elkezdte a teszteléseket. De Izraelben már oltják is a 12 éven felüli gyerekeket, és eddig nem számoltak be komolyabb mellékhatásokról.

Oltják a kismamákat

Amerikában és Nagy-Britanniában egyébként hetek óta oltják a várandós nőket, Orbán Viktor ennek lehetőségét március 26-án jelentette be, arra kérve a kismamákat, hogy regisztráljanak az oltásra.

Ahhoz egyébként, hogy a kismamák megkaphassák az oltást, szükség van egy igazolásra a szülész-nőgyógyásztól vagy a háziorvostól, hogy kockázatmentesen be lehet oltani. Időpontot is csak ezután kérhetnek az oltópontoktól.

Ahhoz, hogy megértsük az oltás fontosságát, természetesen szükség van a tisztánlátásra a járvánnyal és magával a koronavírussal kapcsolatban is. A Heti Naplónak Olaszországban, Spanyolországban, Angliában élő magyarok arról számoltak be, hogy odakint rendkívül nyíltan kezelik a témát. Dokumentumfilmek, riportok készülnek a kórházakban, így mindenki láthatja, hogy mire számíthat, ha bekerül a kórházba. Nálunk az MTVA-n kívül senkit nem engedtek még be forgatni a covid-osztályokra. (atv.hu)