h i r d e t é s

Sínen vagyunk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Sínen vagyunk

2017. szeptember 15. - 17:37

Igenis meg kell hosszabbítani a kisvasutat Bicskéig, aztán Lovasberényig! De mit Lovasberényig? Azerbajdzsánig! Amelyik egy igazi baráti ország, nem úgy, mint ez az Európau Unió, amelyik csak egyfolytában vicsorgatja a rosszindulatának foga fehérjét. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 168ora.hu

Mert hát most is mire vetemednek, csak azért, mert tombol bennük az irigység lila köde. Arra, hogy idetolják azt a bürokrata képüket és az alaptalan és politikailag elfogult vizsgálatukkal macerálják a becsületes emberek keze munkáját a felcsúti kisvasút ügyében.

Mert ugyan mi más motiváció mozgatná ezeket az uniós irodaterminátorokat, mint a rosszindulat meg a politikai bosszúhadjárat, hogy a világ összes kisvasútja közül éppen a felcsútit jönnek izélgetni.

Pedig milyen cuki az a kisvasút!

Hát annyira aranyos, az ember úgy el tudna vonatozni vele, mint gyerekkorában! Ezek az eurozombik meg kitalálják, hogy pénzügyi ellenőrzés, mert hogy uniós forrásból épült az a kis merklinvasút. De ez csak a fal duma.

Úgyhogy nagyon jól tette a Lázár miniszter úr, hogy a rá jellemző szilárdság erejével utasította vissza ezt a koncepciózus eljárást, amikor megírta:

Különösen felháborítónak tartom, és kategorikusan el is utasítom, hogy a több ezer társfinanszírozásból történetesen azt a projektet vizsgálják,

amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg.

Na hát itt van a lényeg elásva. Pontosan a magyar miniszterelnök szülőfalujában. Ez csípi ennek a sok euromajomnak a szemét.

Hogy a mi nemzetünk jótevőjének a faluja ilyen daliásan épül-szépül. És mi igenis büszkék vagyunk arra, hogy a település azért fejlődik, mert a falu nagyfia rajta tartja a szemét a falu ütőerén, és ott segít, ahol tud.

Stadiont is épített a falunak, méghozzá a kertje végibe, ami mutatja, hogy ő nem szakadt el a gyökereitől. Ezt a kötődést a magyar ember nagyon becsüli. Mert hiába vitte magasra az isten a dolgát a fontos embernek, ő nem felejtette el, hogy honnan jött.

Hát ez a hozzáállás igenis példakép lehet mindenkinek.

Bezzeg a sok hazátlan uniós pitbullnak, amelyiknek már Brüsszel az apja, ez fáj, ez a kötődés.  Ezek azt szeretnék, ha a magyar miniszterelnök az már meg se is születne valahol, hanem csak úgy kibújna a Juncker köpenyéből.

Hát persze, hogy bosszúból rászálltak a kisvasút témára. Mert hogy uniós pénzből épült.

Na és, hát szép lett?

Az!

Akkor meg mire a pampogás? Hogy kevesen utaznak rajta.

Na mér’, hát csak nem azt akarják, hogy olyan zsúfolt legyen, mint a londoni meg a párizsi metró, ahol mint a heringek, meg a bűz, meg a kosz?

És akkor jönne a migráncs terrorista robbantani.

Nagyon jó ez így, a két százalékos, szellős kihasználtsággal.

Mert arról az euronímandok nem beszélnek, hogy ide akár egy magas rangú vendéget is el lehet hozni. Például idelátogat az azeri elnök, és akkor a mi nemzetünk büszkeségével elvonatozgatnának békén, megbeszélve a világ dolgait.

Apropo Azerbajdzsán!

Hát az sem véletlen, hogy ezt a nagyszerű országot, amelyik

a világ legjobban tisztelt és gyakran irigyelt országai közé emelkedett,

ahogy azt a mi miniszterelnökünk páratlan éles látással leszögezte, most elkezdték támadni. Csak, mert jó hírét akarták kelteni az országuknak, s ezt megsegítették pár millió dollárral.

Na és a sok nyugati féknyúzlovas mindjárt előállt a korrupció sejtésének vádjával. És rögtön belekeverték a mi fedhetetlen vezetőink becsületének a foltját is, hogy hát azok sok-sok azeri dollárért engedték el a baltás gyilkost. Pedig hát ők már akkor is a következetesség nonpluszultrája voltak!

Mert már akkor is Európát védték azzal, hogy kiutasítottak Azerbajdzsánba egy terroristát. Bizony. És most, ahelyett hogy hálát kapnánk, mint Európa védőbástyájának utolsó végvára, csak az alantas gyanúsítgatás sújt le ránk.

Mert ezeknek az eurokratáknak semmi sem szent, ezek az alaptalanság erejével gázolnak bele kikezdhetetlen országok becsületébe, csak hogy végrehajtsák a Soros-tervet. Mert az egész bosszúvendetta mögött a Soros áll. Aki nem tudja elviselni, hogy a mi jövőbe látó miniszterelnökünk ilyen brilliánsan leleplezte az ő mesterkedését.

Ezért küldi ide hozzánk az eurobürokratákat pont a választás előtt. Hogy a hangulatkeltés révén befolyásolják a politikai hangulatot.

De nem fog sikerülni. Mert eltökéltek vagyunk.

És már rakjuk is le az Azerbajdzsánig vezető síneket.

Szerző: Mátyás Győző/168ora.hu