h i r d e t é s

Simonka György azt mondja, beteg volt, nem részeg, és ebből is ki fog mászni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Simonka György azt mondja, beteg volt, nem részeg, és ebből is ki fog mászni

2021. október 29. - 06:30

Jakab Péter azzal vádolta, ittasan ment a parlamentbe. A fideszes képviselő szerint a Jobbik elnöke elszégyellné magát, ha tudná, valójában mi volt a helyzet.

Fotó: Parlament/Youtube

A több korrupciós ügyben is megvádolt fideszes képviselőről a Jobbik azt állította, hogy hétfőn illuminált állapotban jelent meg a parlamenti ülésen, ahol el is aludt, majd Kovács Sándor kormánypárti képviselő közbenjárása után kiment a teremből, és Orbán Viktor felszólalására már nem tért vissza.

Blikk azóta üldözi a képviselőt, Simonka végül csütörtökön fogadta hívásukat. „Máskor is volt már ilyen, egy meglévő betegség áll a háttérben, amire gyógyszereket is szedek, emiatt lettem rosszul a parlamentben. A betegségem részleteiről nem szeretnék nyilatkozni, ki fogok mászni ebből, ahogy máskor is kimásztam” – mondta a képviselő. Azt azért még elmondta, hogy már jobban van, és azóta is járt orvosnál.

„Szó sincs ivásról! Akik ezt állítják, azoknak csak annyit üzenek, ha tudnák, mivel küzdök, elszégyellnék magukat” - utalt Jakab Péter szavaira a képviselő. A Jobbik elnöke korábban Facebookon úgy fogalmazott, Simonka úgy ment be a Parlamentbe, „mint akinek sikerült belülről módosítania a tudatállapotát”. A képviselő úgy tervezi, részt vesz a parlament november elején esedékes parlamenti ülésén, ha orvosa engedi. (444.hu)