h i r d e t é s

Sikertelen lehetett az észak-koreai über-robbantás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sikertelen lehetett az észak-koreai über-robbantás

2016. január 07. - 12:12
0 komment

A dél-koreai védelmi minisztérium információi szerint Észak-Korea az előző nap sikertelenül tesztelt egy felerősített fissziós nukleáris fegyvert - jelentette csütörtökön a Yonhap hírügynökség. 

Fotó: Kns

Phenjan az előző nap jelentette be, hogy sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával - írja az Index. A hidrogénbomba a magfúzió elvén alapul, szemben az atombombával, amely a maghasadást (fissziót) kihasználva idéz elő robbanást. A dél-koreai közlés alapján vélhetően nem hidrogénbombáról, hanem egy fúzióval felerősített atombombáról lehet szó.

A nemzetközi közösség kétségbe vonta, hogy Phenjan valóban hidrogénbombát robbantott szerdán. Az mindazonáltal biztosnak tűnik, hogy a kommunista diktatúra jelentős fegyverkísérletet hajtott végre, miután térségbeli földtani intézetek emberi tevékenység, valószínűleg robbantás okozta földrengést észleltek Észak-Korea északkeleti részén, az ország legnagyobb nukleáris központja közelében.

Pak Gun Hje dél-koreai államfő csütörtökön 20 perces telefonbeszélgetést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel a kérdésben. A washingtoni Fehér Ház közlése szerint Obama megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét Dél-Korea védelme iránt, és "egységes, erős nemzetközi válaszlépésekben" állapodtak meg Phenjannal szemben.

A dél-koreai védelmi minisztérium azt is közölte, hogy a két ország egyeztet arról, hogy az Egyesült Államok "stratégiai fegyvereket" telepítsen Dél-Koreába. A szöuli vezérkar szerint eddig egy atommeghajtású tengeralattjáró, F-22-es lopakodó vadászrepülők és B-52-es bombázó repülők dél-koreai állomásoztatása merült fel.

A nap folyamán a dél-koreai kormánypárt több vezető politikusa, köztük parlamenti frakcióvezetője és egy befolyásos törvényhozója is arról beszélt, hogy meg kell fontolni az ország nukleáris felfegyverzését az észak-koreai fenyegetés fényében.

"Ideje, hogy békés módon felfegyverezzük magunkat nukleáris töltetekkel az önvédelem szempontjából, hogy harcolhassunk Észak-Korea terrorja és pusztítása ellen" - fogalmazott Von Ju Csol, a kormányzó Szenuri (Új Határ) frakcióvezetője. Hasonlóan nyilatkozott Kim Dzsung Hun Szenuri-képviselő, aki szerint "Kína, Oroszország és Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkeznek, Japán pedig uránt dúsít, ezért nemzetünk biztonsága nagy veszélyben van".

Han Min Ku védelmi miniszter ugyanakkor elutasította felvetéseket. Közölte, hogy a kormány ellenzi az atomfegyverkezést, és kitartóan a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésén dolgozik.

Szöul azt is bejelentette csütörtökön, hogy Phenjan lépése elleni tiltakozásul korlátozni fogja a munkások beléptetését a két ország által közösen irányított, Észak-Korea területén lévő keszongi ipari övezetbe, és csak a termeléshez szükséges minimális létszámot engedélyezik. Az övezetben - amelyet annak idején a két Korea közti közeledés jelképeként hoztak létre - dél-koreai cégek alkalmaznak észak-koreai munkásokat.

 

index.hu