h i r d e t é s

Schiffernél betelt a pohár a "kaviár baloldaltól"!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Schiffernél betelt a pohár a "kaviár baloldaltól"!

2020. augusztus 17. - 08:12

 

Pogátsa személyeskedő tudálékosságai nem különösen érdekesek, azonban legújabb szösszenetében egy nettó ténybeli hazugságot is megereszt a 2014 utáni politikámról: "Inkább a bal-jobb megoszlás meghaladását hirdette meg, ami egy öndefiníció szerint szocdem meggyőződésű embertől visszás."

Ezzel szemben az igazság egészen más. Amíg az LMP indulásánál valóban túlhangsúlyoztuk a "bal-jobb meghaladást", ezzel jómagam legkésőbb 2014-ben biztosan szakítottam: konkrét parlamenti felszólalásaim is vannak, amik ezt igazolják, most túl az olyasmiken, hogy például távozásom előtt pár hónappal, egyetlen magyar politikusként – és éppen Pogátsa oldalán – ott voltam a Varoufakis-féle Diem25 berlini zászlóbontásán.

Kétségtelen, a posztkommunista Magyarországon a szekértáboros, kultúrkampfos bal-jobb és a közpolitikai bal-jobb élesen elvált egymástól, s az előbbiben, valóban, soha nem tudtam és nem is akartam magamat elhelyezni. Az öndefiníció viszont attól öndefiníció, hogy azt nem Pogátsa Zoltán osztogatja: márpedig én úgy 1992-93-tól biztosan nem határoztam meg magamat sehol "szocdem meggyőződésűként". Ellenben annál többször mondogattam, hogy 19. századi elbeszélésekkel (konzervativizmus/liberalizmus/szociáldemokrácia) nem lehet a 21. századi valóságot leírni.

Aztán persze kibújik a pökhendi szög Pogátsa vörösre mázolt zsákjából: "(...) az esélyteremtő újraelosztás támogatása vagy elutasítása mint a politika egyik központi dichotómiája nem szűnik meg attól, hogy valaki deklarálja az ezt szimbolikusan kifejező bal-jobb kettősség meghaladását." Na most a helyzet úgy áll, hogy addig amíg a kaviárbaloldal, a progresszívok számára "az esélyteremtő újraelosztás támogatása vagy elutasítása" a politika központi dichotómiája, addig én maradok a "tőke-munka", illetve "tőke-természet" ellentétpároknál. Az utóbbiak pártján.

Schiffer András
Facebook


 

Kommentek

h i r d e t é s